Erős, a hangsúlyt a politikusi tisztességre és egyenességre helyező kampánnyal nyolc politikust delegálhat a törvényhozásba Beni Ganz centrista Kék–Fehér pártja, amely sokáig a kiesés szélén táncolt.
Hét képviselője lesz az askenázi ultraortodoxok Egyesült Tórapártjának, Naftali Bennet Jobbra nevű jobboldali nacionalista tömörülésének, Avigdor Liberman Izrael a Hazánk nevű pártjának, illetve Meráv Michaeli vezetésével a szociáldemokrata Munkapártnak, amelyet a politikusnő keltett életre, ugyanis a kampány kezdetén egy mandátumot sem jósoltak neki a közvélemény–kutatók. Hat helyet szerzett a Vallásos Cionisták nevű pártszövetség.
A Raam nevű muzulmán hagyományőrző arab pártnak négy törvényhozója lesz
Szintén hatan lesznek az arab pártok közös listájáról bejutott törvényhozók, akik az előző kneszetben még tizenöten lehettek.
Csak hat mandátumot tudott szerezni, és ezzel csalódást okozott a Likudból kivált Gideon Szaár vezette Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali liberális párt,