Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Csaknem félszáz embert tapostak halálra Tanzánia volt elnökének, John Magufulinak a gyászszertartásán, amelyet egy stadionban tartottak – adta hírül kedden a Citizen című helyi újság.

A szertartás már több mint egy hete, március 21-én volt. A tumultust a túlzott rajongás okozta: több tízezren mentek el az Uhuru (Szabadság) Stadionhoz leróni kegyeletüket és utolsó pillantást vetni a volt elnökre.
„Egy idő után többen türelmetlenkedni kezdtek, és olyan helyeken nyomultak be a stadionba, ahol tilos lett volna” – mondta a lapnak Lazaro Mambosasa, Dar es Salaam különleges rendőri egységének parancsnoka.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legalább 45-en vesztették életüket a tülekedésben, további 37 embert pedig sérüléseik miatt kórházakba kellett szállítani.
amelyet azonban nem kizárt, hogy koronavírus-fertőzés okozott.
Március első felében ugyanis elterjedt a hír, hogy a sokáig vírustagadó és a járvány ellen pusztán országos imádkozásra szólító államfő súlyos beteg lett koronavírus-fertőzés miatt. Ekkor a WHO és az Afrikai Unió is elítélte a tanzániai elnök vakcinaellenes és rasszista kirohanását. A szóbeszédre az adott alapot, hogy Magufuli akkor már közel két hete nem jelent meg a nyilvánosságban, holott korábban az állami tévében hetente többször is szerepelt.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Anthony Siame