„Nem lobbantjuk lángokra a világot” – kommentálta a jogalkotást Darmanin, hozzátéve, hogy eddig az volt a szokásos, hogy a szolgáltató megtilthatta a fegyvert viselő rendőr belépését ezekre a helyszínekre. Ezen pedig változtatni kellett.
A centristák, a szocialisták és bizonyos emberi jogvédők aggódnak
Máshogy vélekedik például Laurent Lafon, Val-de-Marne megye centrista szenátora is, aki szerint a fegyverviselés korántsem triviális kérdést.
„Hogyan érezzünk, ha mondjuk egy színházban magunk mellé pillantva tekintetünk egy civil ruhába öltözött, fegyvert viselő emberre esik? Megkönnyebbülnénk, vagy inkább megrettennénk?” - teszi fel a kérdést Lafon, akivel egy másik megye szenátora, a szocialista Sylvie Robert is egyetért. Robert szerint egy felfegyverkezett rendőr egy ilyen, nyilvánosság számára elérhető helyszínt korántsem biztos, hogy biztonságosabbá tenne. Arra hivatkozik, hogy számolni kell ugyanis azzal a lehetőséggel, hogy az illető „véletlenül” elejti a fegyvert, vagy ellopják tőle.
Ezen felül számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a fesztiválszervezők által megbízott biztonsági őröknek