Ezrek vettek részt maszkban egy barcelonai koncerten

2021. március 28. 15:15

A szervezők azt akarták bizonyítani, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani.

2021. március 28. 15:15
null

Kötelező maszkviselés és számos egyéb óvintézkedés mellett 5000 fős koncertet tartottak Barcelonában a hétvégén egy járványügyi kísérlet részeként. Az eseménnyel a szervezők azt kívánják bizonyítani az egészségügyi hatóságoknak, hogy kellő odafigyeléssel lehetséges biztonságos körülmények között tömegrendezvényeket tartani, minimalizálva a koronavírus-fertőzés kockázatát.

A közönségnek a koncert napján, szombaton antigéntesztet kellett elvégeztetnie, amelyet kijelölt helyszíneken tehetett meg ingyenesen. Ötezerből hat vizsgálat eredménye lett pozitív.

A negatív teszttel rendelkezőket négy bejáraton, fokozatosan engedték be a koncertre. A folyamatosan szellőztetett termet három, egyenként 1800 ember befogadására alkalmas területre osztották fel. Belépéskor megmérték a testhőmérsékletet, kötelező volt a kézfertőtlenítés és mindenki kapott egy új FFP2-es maszkot, hogy lecserélje azt, amelyben érkezett.

„Ránk figyel a világ" – mondta Santi Balmes, a Love of Lesbian barcelonai zenekar frontembere a koncert kezdetén, arra kérte a közönséget, hogy szórakozzon felelősségteljesen és senki ne vegye le maszkját. Egyúttal a koncertet a létfontosságú ágazatokban, köztük az egészségügyben dolgozóknak ajánlotta.

A rendezvényt a szórakoztató- és zeneipari szakembereket tömörítő Fesztiválok a biztonságos kultúráért csoport szervezte, amely első ilyen jellegű kísérletét decemberben tartotta. Az akkori eseményen mintegy ötszázan vettek részt és senki sem fertőződött meg.

A mostani koncert megrendezésének költsége elérte a 200 ezer eurót (72,7 millió forint). Az eseményen részt vett a tartományi ügyvivő kormány, valamint a városvezetés több tagja is.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2021. március 28. 23:22
Erre semmi szükség. Pénzkidobás is, a kutatási eredmény pedig nem lesz általánosítható.
VeJoLa
2021. március 28. 20:26
Mekkora bajban lesznek Spanyolban a genderkvóta teljesítésével, ha itt most halálra fertőzik egymást a koncertezők! És mekkora pofon lesz az országukat tönkre lockdownozó kormányoknaknak, ha nem!
bpe
2021. március 28. 19:35
egen, lehet ezzel kísérletezgetni, noha tudjuk mióta, h a legtöbb vírust a megfertőződés utáni 3-5. napban üríti a szervezet - még a tünetek előtt, míg az ig(m) antitesteket szűrő vizsgálatról köztudott, h "A vizsgálat a koronavírus-fertőzés következtében kialakult korai ellenanyagszintet mutatja ki. A megfertőződést követően leghamarabb a 7. naptól válik pozitívvá." "Once a person is infected, it takes a period of time known as the 'latent period' before they are able to transmit the virus. The current best-estimate of the median latent time is ≈3 days followed by ≈4 days of close to maximal infectiousness (Li et al., 2020a; He et al., 2020)." (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7224694/) továbbá a szeleptelen ffp2-es maszkok az ffp3-asokkal szemben még csak 0,6mikronig (600nm) sem szűrnek, míg a sars-cov2 100nm, a kettő közti eltérés elég látványoska.. oké, soxor nyálcseppeken utazik a vírus messzebbre, ezek már nagyobbak, csak hát egy fertőzött magát nyilván összekeni, így pedig szépen másokat is! hát, ennyike, ügyesek vagytok.
Tiszafa
2021. március 28. 18:16
5 ezres emberkísérlet! Ez igen! Ezt lehet kérem. Nem hallom rikácsolni és sipítozni a lelakott három vén satrafát. A Tímeát, a Bernadettet, no meg a leprás vagy vírusos Klára asszonyt! A Zunióban meg nagyon kussol a Maszarik utód cseh delnő, meg a két szarkavaró segédje, a botmixeres és a tapogatós Donáth papa büszkesége. A spanyolokat valahogy nem akarják "jogállati" eljárás alá vetni. Igaz, hogy a volt katalán elnök még mindig nem mer hazamenni a nagyon jogállami spanyol honba?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!