Drámai a járványhelyzet Ukrajnában

2021. március 18. 12:44

Közben a Razumkov Központ legfrissebb felmérése szerint jelenleg az ukránok 51,5 százaléka nem akarja beoltatni magát koronavírus ellen.

2021. március 18. 12:44

Ukrajnában csütörtökre idén a legmagasabb számú, több mint 15 ezer új koronavírusos beteget regisztráltak, mintegy 3200-zal többet a megelőző napinál, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a másfél milliót, az elhunytaké pedig a 29 ezret, és ismét nagyon sokan kerültek kórházba, a fővárosban, Kijevben pedig szigorú korlátozásokat vezetnek be a hétvégétől.

 A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban az azonosított fertőzöttek száma 15 053 új esettel 1 504 076-ra, az elhunytaké pedig 267-tel 29 253-ra nőtt. Eddig 1 244 190-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont több mint nyolcezerrel 230 633-ra nőtt. Kórházba az elmúlt napban megint nagyon sok, 4376 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk még több, 4887 volt, míg azelőtt csak kétezer körülit regisztráltak.   

A legtöbb új beteget, 1398-at ezúttal a nyugati országrészben lévő Zsitomir megyéből jelentették.

Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma 1092-vel nőtt, és már megközelítette a 150 ezret, miközben az elhunytaké harminccal 2991-re emelkedett. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter ugyanakkor csütörtökön közölte, hogy egyelőre szerinte nem kell az országban teljes zárlatot bevezetni a járványhelyzet miatt. Azt jósolta, hogy a fertőzés mostani gyors terjedési hulláma április végéig fog tartani. A fővárosi helyzetet a miniszter feszültnek nevezte a TSZN hírtelevízióban.

Elmondta, hogy

az orvosi oxigént biztosító berendezéssel felszerelt kórházi ágyak 65 százaléka foglalt.

Szavai szerint ha két napon át ez mutató tovább romlik, Kijev a legsúlyosabb, vörös besorolásba kerül, amelyben jelenleg négy nyugati régió van: Kárpátalja, Ivano-Frankivszk, Csernyivci és Zsitomir megyék.   

Csütörtökön Vitalij Klicsko be is jelentette, hogy március 20-tól április 9-ig szigorú karanténkorlátozásokat vezetnek be a fővárosban, nem várva meg a vörös besorolást. Eszerint bezárnak a kulturális létesítmények, a bevásárlóközpontok, kivéve az élelmiszereket, gyógyszereket és egyéb létfontosságú cikkeket árusító üzleteket, tiltottak lesznek a kulturális, szórakoztató, sport- és egyéb tömegrendezvények, a vendéglátóhelyek csak elvitelre dolgozhatnak, az iskolákban pedig a tavaszi szünet után távoktatásra térnek át. A közösségi közlekedés viszont változatlanul fog működni. Hasonló döntést hozott a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városvezetése is már,

a keleti Harkiv megyében is elrendelték a felső tagozatosok áttérését a távoktatásra.   

Közben a Razumkov Központ legfrissebb felmérése szerint jelenleg az ukránok 51,5 százaléka nem akarja beoltatni magát koronavírus ellen. A megkérdezettek 12 százaléka kész rá a közeljövőben, 16 százalék később, 10 százalék pedig csak akkor, ha ez hivatalosan szükségessé válik, például külföldi utazásokhoz. Ukrajnában jelenleg még egy oltóanyag áll rendelkezésre, az AstraZeneca licence alapján Covishield néven Indiában gyártott vakcina.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kofferko
2021. március 18. 18:15
A betegek közt magyarok is vannak, lehetnek. ....Kárpátalján. ....A kórházba a hozzátartozók viszik be a gyógyszert. Ha van pénzük. Konkrét eset.
Búvár Kund
2021. március 18. 17:10
"Jelenleg ukránok 51,5 %-a nem akarja beoltatni magát koronavírus ellen" Sajnos nálunk sem jobb az arány. Ha jól emlékszem legutóbb 46%os oltási hajlandóságról hallottam adatot. Bár igaz, hogy növedkedőben volt, de nem számítok sokkal többre 50 százaléknál itthon sem...
Falfirka
2021. március 18. 14:44
ki nem szarja le. dögöljenek meg, egy a fontos, a magyarok ne beszélhessenek magyarul. álország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!