Az ENSZ jelentéstevője tömeggyilkosságnak nevezte a Mianmarban történteket

2021. március 28. 09:12

114 tiltakozót ölhettek meg a biztonsági erők.

2021. március 28. 09:12

Tömeggyilkosságnak nevezte a mianmari katonai junta tüntetőkkel szembeni fellépését Tom Andrews, az ENSZ mianmari különleges jelentéstevője, miután a helyi biztonsági erők szombaton 114 tiltakozóval végeztek.

„Itt az ideje, hogy a világ közbelépjen” – hangsúlyozta közleményében Andrews. A jelentéstevő szerint ha nem a Biztonsági Tanács, akkor egy nemzetközi csúcstalálkozó segítségével kellene nyomást gyakorolni a katonai juntára annak érdekében, hogy véget vessen a vérengzésnek.

A nyomásgyakorlás lehetőségei

A tisztségviselő úgy véli, be lehetne fagyasztani az ország pénzügyi forrásait, hogy a hadsereg ne vásárolhasson több fegyvert. Kiemelte: az aggódó vagy elítélő közlemények sovány vigaszt jelentenek a mianmariak számára, akiket tömegével mészárol le a hadsereg. Andrews szerint a jelenlegi helyzetben a szó már nem elég, eljött a kemény és összehangolt nemzetközi fellépés ideje.

Eközben a Burma Human Rights Network (BHRN) nevű jogvédő szervezet azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy hirdessen globális fegyverembargót és létesítsen repüléstilalmi övezetet Mianmar felett.

A civil szervezet emlékeztetett, hogy a hadsereg a polgári engedetlenségi mozgalomhoz csatlakozó karen gerillák kezén lévő falvakat bombázott. Az 53,3 milliós mianmari lakosság 7 százalékát kitevő karen kisebbség nagyobb autonómiára törekvő fegyveresei több mint hetven éve folytatnak gerillaháborút az ország keleti őserdeiben.

A BHRN rámutatott: a repüléstilalmi övezetek létesítése bevett nemzetközi gyakorlat a lakosság védelme érdekében. A szervezet szerint ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hajlandó szankciókat foganatosítani a junta ellen, akkor az Egyesült Államoknak, az Egyesült Királyságnak és az Európai Unió országainak a Biztonsági Tanács keretein kívül kell megoldást találniuk a mianmari demokrácia védelmére.

A tüntetések legvéresebb napja

Szombaton volt a tüntetések legvéresebb napja azóta, hogy a hadsereg február 1-jén átvette a hatalmat Mianmarban. Médiaértesülések szerint a biztonsági erők 114 emberrel végeztek, köztük több gyerekkel. Mandalajban legalább negyvenen, míg Rangunban 27-en vesztették életüket. Ennek ellenére vasárnapra további megmozdulásokat helyeztek kilátásba.

Nyugati országok elítélték a junta könyörtelen fellépését, de a hadseregnek olyan befolyásos támogatói vannak, mint Oroszország és Kína, amelyek vétóhatalmak az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2021. március 28. 11:33
Mindenki elítéli a Mianmari eseményeket. Viszont senki nem tesz ellen semmit. Remek!
BandiMandi
2021. március 28. 10:39
Irak 2 indul.
civis72
2021. március 28. 09:32
Gyuribácsi saját halottainak tekintheti őket
123321
2021. március 28. 09:17
nem nyugszanak amíg nem lesz egy szép kis failed state Kína mellett...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!