A szaudi trónörökös fejét követeli a meggyilkolt újságíró menyasszonya

2021. március 01. 18:20

Hatice Cengiz, a 2018 októberében Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúdi újságíró volt menyasszonya hétfőn Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös megbüntetését kérte annak nyomán, hogy az amerikai hírszerzés jelentése szerint a trónörökös rendelte el a Hasogdzsi meggyilkolásával végződő műveletet.

2021. március 01. 18:20
null

„Alapvető fontosságú, hogy haladéktalanul megbüntessék a trónörököst, aki elrendelte egy ártatlan ember meggyilkolását” – írta a Twitteren megjelentetett közleményben Cengiz.    

Washington a szaúdi trónörökös felelősségét megállapító hírszerzési jelentés után szankciókat vetett ki több mint 70 szaúdi állampolgárra,

de a trónörökösre nem, amit hevesen bíráltak jogvédő szervezetek. „A jelentés után a trónörökösnek semmilyen legitimitása nincs. Ezt világosan és nyíltan ki kell mondani, és ennek megfelelően kell cselekedni” – fogalmazott Cengiz.

 

 

Hasogdzsi 2018. október 2-án bement Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusára, hogy az esküvőhöz szükséges papírokat idézzen, ám az épületben meggyilkolták Rijádból küldött ügynökök. Cengiz eközben jegyesét várta, majd jelezte Hasogdzsi eltűnését.    

„Ha nem büntetik meg a trónörököst, azzal azt üzenik, hogy egy gyilkosság fő bűnöse elkerülheti a következményeket...” – hangsúlyozta a menyasszony. „Biden amerikai elnök kormányzatától kezdve az összes politikai vezetőnek fel kell tennie magának a kérdést: hajlandó-e kezet fogni egy olyan személlyel, akinek bűnössége bizonyítást nyert, de  ennek ellenére nem büntettek meg” – tette hozzá.    

Hasogdzsit 2018 októberében gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Török tisztségviselők szerint Hasogdzsit egy szaúdi halálosztag ölte meg, holttestét pedig feldarabolták. Szaúd-Arábiában öt embert ítéltek börtönbüntetésre Hasogdzsi halálával kapcsolatban, a hatóságok mindazonáltal nem szolgáltak konkrét részletekkel, a trónörökös pedig mindig is visszautasította érintettségét.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Porkoláb Zsuzsa
2021. március 28. 22:00
Rosszul választotta meg szavait és tetteit Hasogdzsi. Komcsik mit csináltak volna itt vele? Ugyanezt megtették, itt is fű alatt, ne feledd el 56-ot, szemkilövetést, soroljam? Nem volt egyenes út egyik sem.
Derek Zoolander
2021. március 01. 20:37
Ő "baráti" diktátor. Az teljesen más. De persze kettős mérce, az természetesen nincsen.
annamanna
2021. március 01. 19:03
"Ha nem büntetik meg a trónörököst, azzal azt üzenik, hogy" pénz beszél, kutya ugat, a karaván halad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!