Moderna amerikai biotechnológiai vállalat kedden bejelentette, hogy az első gyermekek megkapták az oltásukat abban a kísérletben, amelynek során a vállalat koronavírus elleni vakcináját tesztelik a 6 hónapos és 12 éves kor közötti kiskorúakon.
Az Egyesült Államokban és Kanadában – 6750 gyermek részvételével – zajló kísérletben együttműködik az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézete , valamint az Egyesült Államok egészségügyi minisztériuma is.
Cél: a biztonság
„Ez a gyermekgyógyászati kísérlet segít megállapítani, hogy a COVID-19 oltóanyagunk mennyire biztonságos a fiatalabb korosztály esetében” – mondta Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója.
A tervek szerint a kutatók először meghatározzák az oltás biztonságosságát és helyes dózisát a 6 és 12 év közötti gyermekeknél, majd fokozatosan haladnak a legfiatalabb korosztály irányába. Miután minden korcsoportban meghatározták a helyes dózist, a vizsgálat második szakaszában a vakcinát úgynevezett placebóval – azaz álgyógyszerrel – szemben tesztelik, hogy felmérjék, biztonságos-e és kiváltja-e a sejtek ellenanyag termelését.