Új miniszterelnöke van Grúziának

2021. február 22. 22:30

A georgiai parlament hétfői ülésén bizalmat szavazott Irakli Garibasvili miniszterelnöknek, és elfogadta kormányának összetételét.

2021. február 22. 22:30
null

Garibasvili személyére és az új kormányra a 150 fős georgiai parlament jelenlévő képviselői közül 89-en szavaztak, két ellenzéki képviselő szavazott ellene a csaknem 11 órás, maratoni hosszúságú ülésen. Az ellenzék nagy része bojkottálja a parlament üléseit, mivel állítása szerint az októberi parlamenti választásokat elcsalták. Parlamenti felszólalása során Garibasvili kijelentette: „kötelező” a párbeszéd az ellenzékkel, mindazonáltal a hatóságok „nem fognak szóba állni bűnözőkkel és forrófejű emberekkel, akik meg akarják semmisíteni Grúziát”. Az új miniszterelnök szerint az ellenzék radikális részének „célja hasonló az oroszországihoz, amely a destabilizációban érdekelt”.

Garibasvili – aki 2013 és 2015 között már volt Grúzia miniszterelnöke – közölte: elsődleges szempont kormánya számára, hogy megkezdjék a koronavírus elleni oltási kampányt az országban. Az új kormány 11 minisztere közül kilenc megtartotta tárcáját az előző kabinetből.

Gaharia a múlt csütörtökön jelentette be lemondását, lépését azzal indokolva, hogy nem ért egyet Melija őrizetbe vételének elrendelésével. A belügyminisztérium később elrendelte a Melija elleni ítélet végrehajtásának felfüggesztését. Melija a Miheil Szaakasvili korábbi államfő által alapított Nemzeti Egység Mozgalom (ENM) ellenzéki párt vezetője. Őrizetbe vételét egy georgiai bíróság rendelte el a múlt szerdán, miután a tbiliszi parlament megvonta a 41 éves képviselő mentelmi jogát. Az ügyészség azért kezdeményezte Melia őrizetbe vételét, mert nem fizette meg teljes egészében a 40 ezer lari (3,6 millió forint) óvadékot, amelyet a parlament 2019. június 20-21-i megkísérelt ostromával kapcsolatban rendelt el egy bíróság korábban.Melia szerdán az ENM székházába menekült, hívei pedig megakadályozták őrizetbe vételét.

(MTI)

Nyitóképen: Irakli Garibasvili. Fotó: Vano Shlamov / AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2021. február 22. 23:17
Mr. Bean elunta a színészetet??
MayorAnna
2021. február 22. 23:03
Hogy néz ki ez a képződmény?! Rokona Zuckenbergnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!