Több olasz tartomány saját forrásból akar vakcinát beszerezni

2021. február 11. 18:32

A Rómától eddig rendelt szállítmányok késnek, ezért t öbb észak-olaszországi régió bejelentette, hogy kész önállóan oltóanyagot vásárolni.

2021. február 11. 18:32
null

A jobboldali vezetésű Veneto és Friuli Venezia Giulia, valamint a baloldali irányítású Emilia Romagna tartomány is saját forrásból kívánja biztosítani a lakosság számára elegendő mennyiségű oltóanyagot. A közel hatmilliós Veneto kormányzója, Luca Zaia, a Liga politikusa hangoztatta, hogy semmilyen törvény nem tiltja, hogy a régiók önállóan lépjenek, engedélyezett oltóanyagot szerezzenek be és tartalékoljanak maguknak. Hangoztatta, hogy máris több ajánlatot kaptak a különböző gyógyszercégektől. A régióban az utóbbi egy év alatt több mint 317 ezren betegedtek meg, több mint kilencezren haltak meg.

Nincs megkötés

Friuli Venezia Giulia testületi elnöke, Mauro Zanin úgy nyilatkozott, mivel a régió önálló tartománynak számít, „szabadon köthet szerződést, a korábbi európai szerződések mellett, ha ezzel saját lakossága védelmét szolgálja az új koronavírus-járvánnyal szemben”.

A legtöbb beteget és legtöbb halálos áldozatot regisztrált Lombardia korábban az orosz Szputnyik V vakcina minél gyorsabb engedélyeztetését szorgalmazta. A tízmilliós régió február 18-tól önállóan elindítja a nyolcvan év feletti lakosok oltását, amely az egész országban akadozik a szállítmányok késése miatt. Lombardia azt is bejelentette, hogy február 15-től a sípályákat is megnyitja minden szükséges óvintézkedés tiszteletben tartásával. Csütörtökön újra megnyitotta kapuit a november eleje óta lezárt milánói dóm.

December vége óta több mint 3,6 millió ampulla Pfizer-BioNTech- és Moderna-vakcina érkezett Olaszországba. Több mint 2,7 millió személyt oltottak be, köztük több mint 1,2 millióan kaptak már második dózist is. Az eredetileg tervezett napi mintegy 300 ezer személy helyett naponta kevesebb mint százezret tudnak beoltani, pedig kezdetben márciusig több mint 8 millió lakos oltását tervezték.Csütörtökön megkezdődött az oltás az AstraZeneca oltóanyagával is, melyből az 55 év alatti egészségügyi dolgozók, pedagógusok, a rendfenntartó szervek tagjai részesülnek.

Oltási igazolányok

Több tartomány jelezte, hogy oltási igazolványt akar kiadni a már beoltottaknak, az egészségügyi minisztérium azonban túl korainak tartotta. A régiók megvétózták a járványbiztos, Domenico Arcuri terveit az ország területén kialakítandó oltási állomásokról, amelyeknek logója a kikerics lett volna. A tartományok feleslegesnek találták a 400 millió eurós beruházást, hangoztatva, hogy nem új oltási helyszínekre van szükség, hanem oltóanyagra.

Az Il Messaggero című római napilap jelentette, hogy a nagy-britanniai vírusmutáció erőteljes terjedése miatt a főváros egyik általános iskoláját lezárták. Milánó óvodáiban és alsó tagozatos iskoláiban is ötven százalékkal emelkedett a brit mutáció gyakorisága február első hetében, hasonlóképpen egyre több pozitívat szűrnek ki a déli Puglia tartomány iskolásai közül is. Triesztben első alkalommal egy kislányon azonosították az N439K elnevezésű mutációt, amelyet tavaly tavasszal Skóciában szűrtek ki felnőtteken.

(MTI)

Nyitókép: Carlo Bressan / Anadolu Agency / AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
triumphator
2021. február 11. 22:52
Nemhogy az EU, hanem egyes országok is rögvest szétesnek a nagy sikertől.
Szerintem
2021. február 11. 21:07
Óriási lehet a bizalmuk az EU-n kívül az olasz kormányban is.
Ninini
2021. február 11. 18:51
Kva Orbán... utánozzák a renitenskedését. Ahelyett, hogy szépen, startlövésre egyszerre kezdene el oltani az egész Unió, megmutatva az egység erejét. Ha lenne mivel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!