Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Luca Beccari külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy az orosz oltóanyagra a többi vakcina hiánya miatt van szükség.

San Marino Köztársaság a területét övező Olaszországgal kötött megállapodást a vakcinaellátásról, de december óta Olaszország alig adott át Pfizer-BioNTech- és Moderna-oltóanyagot, amelynek szállítmányai Olaszországba is késéssel érkeznek. Ezért San Marino úgy döntött, hogy saját maga szerzi be a lakossága számára elégséges adagot.
Az Oroszországgal aláírt jegyzőkönyv „ismételten bizonyítja az államok közötti együttműködés jelentőségét” – hangoztatta Luca Beccari. A köztársaság diplomáciai vezetője úgy vélte, az új koronavírus-járvánnyal szembeni küzdelemnek „semmilyen geopolitikai színezete nem lehet, nem ismerhet határokat”.

San Marino a harmincadik ország a világon, amely orosz vakcinát használ. A Spallanzani legnagyobb olasz járványkórház önálló vizsgálata szerint a Szputnyik V kilencvenkét százalékban hatékony. Az első Szputnyik V-szállítmány a tervek szerint áprilisban érkezik meg San Marinóba. A 34 ezer lakosú köztársaságban egy év alatt 3440-en betegedtek meg, hetvenketten haltak meg.
Olaszországban vasárnap nulla órától újabb három tartomány került át úgynevezett narancssárga, vagyis közepesen veszélyes övezetbe: Campania, Molise és Emilia Romagna, ahol ismét leállt a vendéglátás, újrazártak a múzeumok, nem lehet elhagyni a városok, települések területét. A szigorítás ellenére a napsütötte Nápolyban hatalmas tömeg lepte el a tengerparti sétányokat, ahol a rendőrségnek kellett terelnie az embereket. Mario Draghi miniszterelnök bejelentette, hogy a korlátozások és enyhítések novembertől alkalmazott váltakozása helyett újfajta járványintézkedés-rendszert akar bevezetni, amely a tartományi vezetőkkel vasárnap estére összehívott egyeztetésen kap majd formát. A kormányfő szerint a szigorításokat gazdasági szempontokkal kell egyeztetni. Ezzel egy időben az egészségügyi hatóságok újabb zárást szorgalmaznak a vírusmutációk terjedése miatt.
Olaszországban a járványban meghaltak száma megközelítette a 96 ezret.Eddig 3,4 millió embert oltottak be, közülük 1,3 millióan kaptak második adagot.
(MTI)
Nyitókép: Said Khatib / AFP