Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Nikol Pasinján örmény kormányfő csütörtökön részt vett támogatóinak gyűlésén a főváros Jereván főterén, ahol az ellenzék is felvonultatta tagjait, miután a hadsereg vezérkari főnöke távozásra szólította fel a miniszterelnököt – derült ki egy helyszíni beszámolóból.

A TASZSZ orosz hírügynökség azt írta, hogy a miniszterelnököt lelkes üdvözlésekkel fogadták a belvárosi Köztársaság téren. A kormányfő hangoztatta, „nem hiszi, hogy távozása tisztségéből a helyzet megoldását jelentené”. Felvázolta a rendezés néhány változatát. Kifejtette, nem hiszi, hogy a rendőrség, az ország nemzetbiztonsági szolgálatainak vezetői is a vezérkarhoz hasonló, a kormányfő távozását követelő felhívással állnak elő.
Úgy vélekedett, hogy a hirtelen jött veszélyes fordulat nem egyéb, mint a katonák érzelmi reakciója, ezért „testvéreinkkel nem szükséges szigorúan bánni” – mondta.

Az ellenzéki Haza Megmentéséért Mozgalom ugyanakkor üdvözölte a vezérkar kezdeményezését. Egyben arra kérte híveit, ők is gyülekezzenek Jereván főterén, hogy támogatásukról biztosítsák a fegyveres erőket és a hadsereget. A szövetség közleményében úgy vélekedett, a fegyveres erők szavatolják az ország biztonságát és egységét. A dokumentumban ugyanakkor azt kérték követőiktől, hogy ne engedjék provokálni magukat, legyenek fegyelmezettek és visszafogottak.
egyben kezdeményezte, hogy a kialakult helyzetben a felek tartózkodjanak az erőszak alkalmazásától. A vezérkar szerint a követelés oka, hogy a miniszterelnök és kormánya a kialakult válsághelyzetben már nem képes megfelelő döntéseket hozni. A dokumentumot a vezérkari főnök, Onik Gaszparján és helyettesei, a csoportfőnökségek és a tisztikar vezetői írták alá.
Nikol Pasinján miniszterelnök válaszul felmentette hivatalából a vezérkari főnököt és első helyettesét.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/Photolure/Sztyepan Pogoszjan