Nyugat-Virginiában betiltanák a kritikai fajelméletet

2021. február 24. 09:15

A törvénytervezet célja a diszkrimináció és megosztottság megelőzése lenne.

2021. február 24. 09:15
null

Nyugat-Virginia a legújabb amerikai állam, ahonnan kitiltanák az úgynevezett „kritikai fajelméletet” az állami munkahelyekről, iskolákból és kormányhivatalokból – írja a The Daily Wire. Egy new hampshire-i képviselői szerint az említett kritikai „tudomány” azt hirdeti, hogy

Republikánus küzdelem a rasszizmus és a szexizmus ellen

A szóban forgó törvénytervezetet a nyugat-virginiai Republikánus Párt jegyzi. A 2595-ös javaslat megtiltana „minden diszkriminációs és megosztó tevékenységet” az állami munkahelyeken, véget vetne a „megosztó tanok oktatásának” a nyugat-virginiai iskolákban, és leállítaná azoknak a hivataloknak az állami támogatását, amelyek „megosztó dolgokat népszerűsítenek”.

A fentebb említett kritikai fajelmélet mellett a „megosztó tanok” közé tartoznak azok, amelyek szerint

Ezen felül tiltanák azokat az elképzeléseket is, amelyek szerint „az Egyesült Államok alapjaiban rasszista vagy szexista”. Ide sorolja még a jogszabály azt az elméletet is, amely szerint „valamely személy, a neme vagy rassza alapján örökletesen rasszista, szexista, vagy elnyomó”.

A szóban forgó szabályozás emellett visszaszorítaná azon gondolatok népszerűsítését is, amelyek szerint bárkit is előnyben kell részesíteni vagy diszkriminálni faji vagy nemi hovatartozása miatt, illetve azt is, amely szerint „az individuum karakterét szükségszerűen a neme vagy a faji hovatartozása determinálja”.  

Trump örökségének folytatása

Korábban Donald Trump volt az, aki még elnöki hivatalának ideje alatt kísérletet tett a kritikai fajelmélet korlátozására. A volt elnök véleménye szerint ugyanis az elmélet rasszista volt és a hirdetői „őrültségeket” követeltek az emberektől.

Nyugat Virginia nem az első állam, amely ilyen szabályozást vezet be, és valószínűleg nem is az utolsó. Korábban New Hampshire terjesztett elő ezzel a kérdéssel foglalkozó jogszabályt, és a jövőben Arkansas és Georgia államok is azon igyekeznek, hogy visszaszorítsák a kritikai fajelméletet.

Címlapképen: BLM tüntetés. Kép forrása: AFP, Stephen Zenner

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karbantartó9
2021. február 24. 16:56
Ha agyban nem lenne különbség az emberek közt, akkor nem kellene osztályozni az iskolában :) Úgy ahogy van ostobaság!
Akitlosz
2021. február 24. 16:20
"A fentebb említett kritikai fajelmélet mellett a „megosztó tanok” közé tartoznak azok, amelyek szerint valamely rassz vagy nem felsőbbrendű a másik rasszhoz vagy nemhez képest”" Nem felsőbbrendű csak intelligensebb, kreatívabb, szorgalmasabb az egyik a másiknál. Na de ellenben a másik cserében jobban szeret bűnözni.
VeJoLa
2021. február 24. 11:39
A kategorikus tiltás helyett elég lenne cáfolni, vagy megakadályozni, hogy egyeduralkodó legyen! A józan ész és a ciszvalóság azért elég erős szövetséges! A tiltás miatt a globfemilibernáci szekta-hányás majd mártírt csinál az "üldözött tudósaiból"!
makám
2021. február 24. 11:05
"A fentebb említett kritikai fajelmélet mellett a "megosztó tanok" közé tartoznak azok, amelyek szerint valamely rassz vagy nem felsőbbrendű a másik rasszhoz vagy nemhez képest" a következő mi lesz? az evolúció tagadása?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!