NATO-misszió: Afganisztánban marad, Irakban bővül

2021. február 18. 18:37

Nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójának sorsáról, a helyzetet tovább elemzik, de addig is a helyszínen maradnak a szövetséges erők az afgán hadsereg támogatására. A katonai szervezet ugyanakkor az iraki misszió kibővítése mellett foglalt állást – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben csütörtökön.

2021. február 18. 18:37
null

Jens Stoltenberg a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos online tanácskozását követően hangsúlyozta, a NATO támogatja az évek óta tartó erőszak és szenvedés felszámolásának, a hosszan tartó béke megteremtésének lehetőségét hordozó békefolyamatot. Kiemelte: a tárgyalások eredménye törékeny, az előrehaladás lassú, ezért minden félnek további késedelem nélkül meg kell ragadnia a békés megoldáshoz vezető történelmi lehetőséget.    

A tálib lázadóknak jóhiszeműen kell tárgyalniuk, mérsékelniük kell a vérontást, illetve eleget kell tenniük a nemzetközi terrorista csoportokkal való együttműködésük megszüntetéséről szóló kötelezettségüknek – mondta.    

Szavai szerint a tálibok és az Egyesült Államok között tavaly létrejött,

az amerikai csapatok kivonásának május elsejéig határidőt szabó megállapodás dilemmát okoz a szövetségeseknek,

a távozás ugyanis azt eredményezheti, hogy Afganisztán újra a terroristák menedékévé válik. A maradás a kihívásokkal teli katonai műveletek folytatását jelenti, illetve azt, hogy a NATO-csapatokat továbbra is támadások érhetik – húzta alá.

A legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen, ugyanis a szövetségesek együtt mentek Afganisztánba, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan.

Egyedül a helyzet javulása esetén történhet meg a misszió összehangolt, közös kivonása – szögezte le.    

A NATO célja, akár a maradás, akár a kivonulás mellet dönt, hogy Afganisztán soha többé ne nyújthasson menedéket a szövetségeseket is megtámadni képes terroristáknak. A szervezet ezért folytatja a helyi biztonsági erők támogatását az ország békéje és a szövetségesek biztonsága érdekében – mondta a főtitkár.    

Stoltenberg beszámolt arról is, hogy

a miniszterek az iraki kormány kérésére a helyi NATO-misszió kibővítése mellett foglaltak állást.    

Elmondta, a képzést és tanácsadást végző misszióban részt vevő katonák és szakemberek száma a jelenlegi ötszázról csaknem négyezerre emelkedik. A kibővített misszió tevékenysége az ország biztonságáért felelős további intézményekre is kiterjed, illetve a Bagdadon túli területeket is magában foglalja majd. Az iraki biztonsági erők támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy képesek legyenek megakadályozni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet visszatérését és megerősödését a régióban – tette hozzá.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Pool/John Thys

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Íjász
2021. február 18. 18:58
A döntés tökéletesen tükrözi a Nyugat állapotát. Az a döntés, hogy nincs döntés. Mert az a kudarc beismerése lenne. Márpedig Afganisztán kudarc, az egyszer már legyőzött tálibokkal arról folyik a tárgyalás, hogy a hatalom mekkora része legyen az övék. Katonai megoldás nincs, politikai sem nagyon. Ezért inkább folytatják tovább...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!