a napelempark telepítése idején akár 1200 munkahely is létesülhet, a megépült létesítmény üzemeltetését pedig több tucat alkalmazott végezheti.
A polgármester korábban azt közölte: nem nevezheti meg a befektetőket, de elmondta, hogy két szélerőműparkkal is rendelkeznek.
Aggódnak a környezetvédők az élővilág miatt
Az Agerpres meg nem nevezett önkormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy egy környezetvédő szervezet írásban kifogásolta a napelempark létesítését, arra hivatkozva, hogy a területen jelentős az ürgepopuláció. Ez a kifogás azonban a keddi társadalmi vita során nem került el.
Arad megye önkormányzata február elején jelentette be, hogy társadalmi vitát szervez Ottlaka és Nagypél községek érintett területei területrendezési tervének kidolgozására. A területrendezési terv elkészítése előfeltétele az építési engedély kibocsátásának. A megyei tanács tájékoztatása szerint a magánbefektető 1079,37 hektáron létesítene napelemparkot a területen.