Magyar vasúti kocsik gördültek Egyiptom sínjeire

2021. február 23. 15:10

Mérföldkő jelentőségű sikernek számít a Dunakeszi Járműjavító Kft. által összeszerelt első vasúti kocsik leszállítása Egyiptomnak, s ez egyben kiváló példa Magyarország, Oroszország és Egyiptom együttműködésére – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Alexandriában.

2021. február 23. 15:10
null

Szijjártó Péter a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar vasúti járműgyártás az eddigi legnagyobb megrendelését kapta az egyiptomi nemzeti vasúttársaságtól, ami a két ország közötti gazdasági együttműködés valaha volt legkomolyabb eredménye, valamint a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportügylete.    

Aláhúzta: a mintegy egymilliárd eurós megrendelést egy magyar-orosz konzorcium nyerte meg, Oroszországban 624, Magyarországon 676 vasúti kocsit fognak legyártani a következő két-három évben.    

A miniszter szerint a projekt egyedülálló lehetőséget jelent a komplex magyar vasúti járműgyártás újjáélesztésére, és a modernizáció nyomán stratégiai cél, hogy Dunakeszin Közép-Európa egyik legnagyobb vasúti járműgyártó és karbantartó központja jöjjön létre.    

„Ez a hatalmas siker a bizonyíték a pragmatikus, a nemzeti érdek érvényesítését első helyre helyező, gazdasági fókuszú külpolitikánk sikerére” – tette hozzá. „Kapcsolatainkat mindig is a kölcsönös tiszteletre alapoztuk, nem bíráltuk egymást, nem szólogattunk be egymásnak, nem okoskodtunk egymás belső ügyeit illetően, hanem kerestük a közös érdekeket, azon együttműködési pontokat, amelyek jók az együttműködésben részt vevő mindkét, mindhárom országnak” – mondta.    

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy tíz év alatt 2,5-szeresére nőtt a magyar-egyiptomi külkereskedelmi forgalom,

csak tavaly 43 százalékkal emelkedett az Egyiptomba irányuló magyar export a koronavírus-járvány ellenére. Kamel al-Vazír egyiptomi közlekedési miniszter elmondta, hogy az 1300 megrendelt vasúti kocsiból eddig 259-et adtak át, valamint méltatta Magyarország szaktudását a vasúti és a különböző közlekedési eszközök területén.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nannyó
2021. február 23. 17:46
Köpködheti az ellenzék Szíjjártó minisztert, de ma már nyilvánvaló, hogy az "elmúlt harminc év" leghatékonyabb minisztere. Reméljük, hogy mivel fiatal ember, elbír még legalább egy ciklust...
olajfa1
2021. február 23. 17:11
A -hajdani "Magyar Wagon és Gépgyár" -Győr- is szállított Egyiptomnak is meg Indiának is vasúti kocsikat...
Armageddon
2021. február 23. 16:25
Szegény Bulvárkacsa! Ha tudná, hogy 1934 ben Egyiptom versenytárgyalást írt ki motorvonatokra amit a GANZ nyert meg.
BossN
2021. február 23. 16:23
"A magyar vasúti járműgyártás az eddigi legnagyobb megrendelését kapta az egyiptomi nemzeti vasúttársaságtól" A híres magyar vasúti járműgyártást a KGST sem tudta szétverni. Csak az EU. A Fidesz óriási érdeme az ágazat feltámasztása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!