„A baráti Oroszország és a hatalmas Kína továbbra is stratégiai partnerünk, nem csak gazdasági téren” – tette hozzá.
– tette hozzá. Lukasenka pénteken népszavazás megtartását is javasolta 2022-ben az alkotmánymódosításról, amelyet szerinte az önkormányzati választásokkal együtt kellene megrendezni. Új törvények elfogadását javasolta továbbá a tavaly augusztusi, vitatott tisztaságú elnökválasztás után kezdődött ellenzéki tüntetések miatt, amelyek során a hatodik mandátumára megválasztott Lukasenka a Kreml támogatását élvezte – mutatott rá az EFE spanyol hírügynökség.
A VI. Fehérorosz Össznépi Gyűlést február 11-12-én tartották, amelyen Fehéroroszország 2021-2025 közötti társadalmi-gazdasági programjának főbb pontjait vitatták meg.
A fórumon több mint kétezren vettek részt. Az ellenzék szerint a Lukasenka által szorgalmazott politikai és alkotmányos reformok hatalmának bebetonozását szolgálják.
(MTI)