Kína négy katonát veszített el az indiai határnál tavaly

2021. február 19. 09:11

Pénteken tette közzé a kínai hadsereg, hogy hány katonát veszített el az indiai határnál tavaly, miután a két ország csapatai között összetűzések alakultak ki.

2021. február 19. 09:11
null

A Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteki jelentése szerint a kínai katonai hatóságok két tisztet és három katonát tüntettek ki az ország nyugati határának megvédéséért, közülük négyen poszthumusz elismerésben részesültek. A Hszinhua a kínai hadsereget idézve úgy méltatta a kitüntettetteket, hogy„bátran felvették a harcot az idegen erők provokálta ellenségeskedéssel szemben a Galván-völgyben”. A négy katona acélcsövekkel, botokkal és kövekkel felfegyverkezett, „határsértő külföldi katonákkal” szemben kialakult összecsapásban veszítette életét tavaly júniusban, egy további kitüntetett pedig súlyosan megsérült.

A tavaly június 15-én történt összecsapásban az indiai fél közlése szerint húsz indiai katona veszítette életét. Mindkét fél a másikat tette felelőssé a Galván folyó magasan fekvő völgyében fagypont alatti hőmérsékleti viszonyok közepette kitört harcokért. A felek magas rangú képviselői az incidenst követően tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés úton zárják le a konfliktust. A kínai védelmi minisztérium február 10-én bejelentette, hogy a két ország megállapodott a csapatok szakaszos és szervezett szétválasztásáról, amely még aznap meg is kezdődött.

Hetven éves konfliktus

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A határvitából kialakult 1962-es kínai-indiai háború óta tavaly nyáron vált a legfeszültebbé a helyzet a két ország csapatai között. A kínai ellenőrzés alatt álló Akszai Csin nevű területről indiai részre átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, amire válaszul India is több ezer fegyverest mozgósított. A kínai csapatok többszöri felszólítás után sem távoztak, a kínai és indiai egyenruhások pedig többször összeverekedtek, kővel dobálták egymást.

A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína csaknem magyarországnyi, 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.

(MTI)

Kép forrása: AFP, STR

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2021. február 19. 10:12
Még szerencse, hogy maradt kétmillió katonájuk.
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2021. február 19. 09:46
Ez egy olyan konfliktus amiben India hosszú távon csak vesztésre állhat
files32
2021. február 19. 09:23
Na ne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!