Békét vagy háborút hoz Biden a Közel-Keletre?

Nyitókép: Joe Biden amerikai alelnök Netanjahu vendégkönyvébe ír Jeruzsálemben, 2010 márciusában (REUTERS/Ronen Zvulun/File Photo)

A Joe Biden-féle új amerikai vezetés néhány napja közölte, hogy visszatérne a tárgyalóasztalhoz Iránnal a 2015-ben kötött atomalku kapcsán. Korábban is hangzottak már el hasonló nyilatkozatok, Anthony Blinken mindjárt első külügyminiszteri sajtótájékoztatóján világossá tette: Biden „kristálytisztán megmondta, hogy ha Irán ismét teljes mértékben teljesíti kötelességeit, akkor az Egyesült Államok is így fog tenni”.

Mint emlékezetes, Irán és számos más nagyhatalom közel tízéves tárgyalási folyamatot zártak le, amikor megállapodtak az iszlám teokrácia atomprogramjáról, amelynek értelmében Teherán ígéretet tett nukleáris tevékenységének korlátozására, a nemzetközi közösség pedig feloldotta az Iránnal szembeni szankciók jelentős részét.

akkori amerikai elnök 2018-ban, majd visszaállította az Iránnal szembeni szankciókat is.

Engedékeny hangnem

Mit jelent Biden engedékenyebb hangneme, és hogyan értelmezik ezt a Közel-Keleten?

Biden kapcsán érdemes visszatérni Barack Obama két elnöki ciklusához. A feltételezés, hogy Biden jelentős részben Obama politikáját fogja követni, nem alaptalan. Mint Dominic Green, a Spectator folyóirat amerikai kiadásának főszerkesztő-helyettese nemrég publicisztikájában emlékeztetett: „Anikor Donald Trump a kukába dobta az iráni atomalkut, ezzel kukába dobta alkotóinak örökségét is: ők Barack Obama, Joe Biden, John Kerry és olyan diplomaták voltak, mint Antony Blinken, aki most külügyminiszter, vagy Robert Malley, aki most Biden Iránnal kapcsolatos külön megbízottja.”

Korábban Obama hirdette meg azt a politikát, melyet Joszi Kuperwasser nyugalmazott izraeli dandártábornok a „realista radikálosakkal” való párbeszédnek nevezett.

„Obama egyértelművé tette az egész Közel-Kelet előtt, hogy a realisztikus radikálisokat tartja a legjobb tárgyalófélnek” – fogalmazott ezen sorok írójának Kuperwasser. „Azt üzente, hogy velük akar dolgozni, és hogy őket akarja megerősíteni: azaz Hasszán Róháni [iráni elnököt], Mohamed Dzsavád Zarif [iráni külügyminisztert] és társaikat. Azt hitte, hogy ha ezek a figurák megerősödnek, majd megváltoztatják az iráni álláspontot, és majd kiebrudalják a szélsőségeket. Valójában azonban azt történt, hogy az Iránhoz, a Muszlim Testvériséghez és az egyéb hasonló csoportokhoz való dörgölődzéssel a szélsőségek irányába taszította a régiót. Ennek fontos lépése volt az iráni atomalku. Obama szó szerint ki is mondta egy interjújában, hogy semmi gond nincsen azzal, ha Amerika megosztja a Közel-Kelet feletti hatalmat Iránnal és Szaúd-Arábiával. Az atomalku arra szolgált, hogy a Közel-Kelet feletti uralom egy részét átadta Iránnak."

Nyomuló Irán

Kevés hozzátenni való van Kuperwasser elemzéséhez: 

Mindezen nem segített, hogy Irán azóta lényegében indirekt uralma alá vonta Irakot és Libanont, továbbá komoly pozíciókat nyert Irakban és Jemenben is. Ezekből a régiókból már közvetlenül is tudja támadni Izraelt, nem is beszélve a gázai Iszlám Dzsihád szervezetről, ami még a Hamásznak is kellemetlen pillanatokban tudja rakétatámadások alá vonni Izraelt. 

Következésképp 2019 nyara óta jelennek meg hírek arról, hogy Izrael már nem csak Szíriában és Libanonban, de Irakban is bombázott iráni vagy Iránhoz hű erőket. Aviv Kochavi izraeli vezérkari főnök egy friss nyilatkozatában arról beszélt, hogy Izrael tavaly 500 célpontot pusztított el sikeresen a zsidó állam határain kívül. 

Izrael azonban ennél – és Kochavi vezérkari főnökökhöz képest szokatlan figyelmeztetéseinél – komolyabb jelét is adta az atomalkuhoz való visszatéréssel szembeni ellenállásnak. 

Mire képes Izrael?

Az MTI a brit Jewish Chronicle alapján írta meg moszados forrásokra hivatkozva, hogy valóban az izraeli titkosszolgálat állt Mohszan Farizade iráni atomtudós, a perzsa állam atomprogramja egyik fő felelősének novemberi meggyilkolása mögött. Ekkor már előre lehetett látni, hogy minden bizonnyal Bident fogják beiktatni Amerika elnökének, és nem véletlen, hogy később szivárogtatásban bizonyosodott be Izrael szerepe. Ilyen szivárogtatások nem szoktak csak úgy történni,

hogy nem tűri a létét fenyegető atomprogram folytatását. 

Izrael pedig határozottan úgy gondolja: Irán közel jár a bomba elkészítéséhez. Erről beszélt nemrég Juval Steinic energiaügyi miniszter is, aki fél évet adott még a bomba elkészítéséig Iránnak.

Egyébként Irán maga is többször tisztázta: nem érdekelt az atomprogramhoz való visszatérésben a korábbi feltételek mellett, például nem tervezik a jövőben beengedni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vizsgálóit oda, ahova nem akarják.

Mennyit ért meg Biden?

Kérdéses, hogy a Biden-kormányzat hallgat-e a figyelmeztetésekre. Joe Bidennek négy hét után sikerült végre felhívnia Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Ennek nyilván köze lehet a közelgő izraeli választásokhoz is: az amerikai elnök nem akarta, hogy Netanjahu elbüszkélkedhessen „jó amerikai kapcsolataival” Trump veresége után. 

Viszont mégis sokat jelent, hogy 2009-ben Barack Obama már beiktatása után egy nappal felhívta Ehud Olmertet, 2017-ben pedig Trump beiktatása után két nappal tett ugyanígy Netanjahuval.

Apropó, szövetségesek: a Washington Free Beacon nemrég egyenesen arról írt, hogy Jen Psaki, a Fehér Ház sajtófőnöke kongresszusi külpolitikai vezetők előtt nem volt hajlandó szövetségesnek nevezni Izraelt.

Kevés dolog jelzi jobban Amerika prioritásainak megfordulását, hogy míg a Trump-kormány számára az arab (és muszlim) országok, illetve Izrael kibékítése elsődleges feladat volt, korábban sosem látott békedominót indítva el Koszovótól Marokkón át az Egyesült Arab Emírségekig, addig Biden emberei még csak nem is tekintenek expliciten szövetségesként Izraelre.

Kérdéses, hogy mit hoz a jövő. Annyi azonban bizonyos, hogy egy friss, közös amerikai-izraeli hadgyakorlat során komoly rakétatámadást, „rakétaesőt” szimulált az izraeli hadsereg, felkészülve a lehetséges, jövőbeli hasonló támadásokra.