Három év börtön után szabadon engedtek egy szaúdi nőjogi aktivistát

2021. február 11. 16:05

Csaknem három év börtön után szabadon engedték Ludzsain al-Hathlul ismert szaúdi nőjogi aktivistát - közölte a nővére, Lina szerdán a Twitteren.

2021. február 11. 16:05
null

„Ludzsain otthon van!” – írta mikroblogján Lina al-Hathlul, és közzétett egy képet is testvéréről. A nők autóvezetési jogáért küzdő, most 31 éves Ludzsain Hathlult 2018 májusában vették őrizetbe az ország terrorellenes törvényei alapján, az ENSZ emberi jogi szakértői szerint koholt vádakkal. A jogvédők szerint politikailag motivált vádak olyan elemeket is magukba foglaltak, mint a reformok érdekében végzett agitáció és külföldi érdekek érvényesítése. Az ügy nagy nemzetközi felháborodást váltott ki.

Az illetékes bíróság több mint két és fél év elteltével, tavaly december 28-án hozott csak ítéletet a perben, öt év és nyolc hónap börtönre ítélve az aktivistát, büntetéséből ugyanakkor felfüggesztettek két év tíz hónapot, így szabadulhatott ki szerdán. Családja közlése szerint viszont továbbra is korlátozzák Ludzsain Hathlul szabadságát, mivel öt évre szóló utazási tilalmat rendeltek el számára.

Az aktivistát a szaúdi hatóságok összesen 1001 napig tartották fogva, de a rácsok mögött sem sikerült elhallgattatni. Bebörtönzése ellen éhségsztrájkot indított, a bíróság előtt pedig – más bebörtönzött nőkkel együtt – a börtönben maszkos férfiak által elkövetett kínzásokról és szexuális túlkapásokról számolt be.

Nem a 2018-as eset volt az első, hogy Hathlulnak meggyűlt a baja az ultrakonzervatív muszlim monarchia hatóságaival. 2014 decemberében a terrorizmussal foglalkozó különleges törvényszék elé állították őt és egy társát, mert a saját autóját vezetve próbált belépni hazájába az Egyesült Arab Emírségekből. A nőjogi aktivista szerdai szabadon engedésével kapcsolatban az AP amerikai hírügynökség felidézte, hogy Joe Biden amerikai elnök nemrég megfogadta, felülvizsgálja a szaúdi-amerikai partnerséget, és ki fog állni az emberi jogok és demokratikus elvek érvényesítése mellett. Biden már demokrata párti elnökjelöltként leszögezte: Szaúd-Arábia „meg fogja fizetni az árát” a királyságban zajló jogsértéseknek is, 2019-ben pedig „páriaállamnak” nevezte Szaúd-Arábiát.

(MTI)

Nyitókép: YouTube

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2021. február 11. 18:30
Majd megbánják.
silenceCZ
2021. február 11. 18:18
nos, barack obama elnöksége alatt az usa 110 milliárd dollárért szállítoot fegyver a szaudiaknak. ki is volt akkor az usa alelnöke? csak nem az a creepy joe, aki most "páriállamozik"... az usa elnöke aljas, hazug és ostoba mint a moslékkoalíció.
kisgul
2021. február 11. 18:00
Milyen fogkrémet adnak a szaudiak a raboknak?
Ninini
2021. február 11. 17:26
Páriaállam? Nah, Szaúdba is exportáljatok egy kis demokráciát. Régen volt már háború abban a térségben...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!