Erdélyben is megjelent a koronavírus új, brit törzse

2021. február 01. 08:12

Hamarosan ez lehet a domináns törzs Romániában is, mint ahogy az már több országban megtörtént, írja a Főtér.

2021. február 01. 08:12
null

Romániában tíz újabb betegnél mutatták ki a koronavírus új, Nagy-Britanniából származó mutációját, két minta kolozsvári páciensektől származik, írja a Főtér, amely a Stiridecluj.ro információira hivatkozik. A többi 8 esetből 6 bukaresti 2 pedig Vâlcea megyei.

A MedLife laboratóriumában az utóbbi időszakban az ország 7 régiójában gyűjtött 79 mintát szekvenáltak, hogy kiderítsék, közülük hány megbetegedést okozott az egyre aggasztóbb új törzs. Körülbelül egy hónappal ezelőtt másik 60 mintát vizsgáltak meg, akkor egyetlen esetben sem mutatták ki a brit törzset. Most viszont 79-ből 10 esetben is, ami azt jelenti, hogy az új törzs előfordulási gyakorisága 12,6%, ez pedig Dumitru Jardan, a mintákat ellenőrző biológuscsoport vezetője szerint egyrészt bizonyíték arra, hogy ez a változat sokkal fertőzőbb, mint az eredeti, másrészt – de éppen ebből adódóan – ha ez így megy tovább, hamarosan ez lehet a domináns törzs Romániában is, mint ahogy az már több országban megtörtént.

(Főtér)

(Fotó: Egy idős nő megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját az oltóközponttá átalakított nagyenyedi sportcsarnokban 2021. január 21-én.MTI/Kiss Gábor)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pandalala
2021. február 01. 15:41
".... Az országos tisztifőorvos bejelentette azt is, hogy NNK laboratóriumában sikerült a vírus angol mutációjánál sejttenyésztést végezni, ami azért jelentős előrelépés, mert ez segíthet a magyar vakcina fejlesztésében is. Megjegyzete ugyanakkor, hogy a kutatások szerint a jelenlegi védőoltások hatásosak a vírusmutációkkal szemben. " https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orszagos-tisztifoorvos-az-ujonnan-engedelyezett-oltoanyagokkal-felgyorsithato-vedooltas
zara
2021. február 01. 11:57
és akkor mi van? hol van a tanulmány h veszélyesebb vagy bármi? mindennapi psyop unalmas...
NotaBene
2021. február 01. 11:54
A mai összesített halálozási adatok: Magyarország 12 524 Portugália 12 524 (Népesség :10,3 millió)
Megtalálta
2021. február 01. 10:27
Engem főleg az érdekelne, hogy az oltóanyagok ez ellen is védettséget adnak vagy sem. Ez az infó valahogy minden tudósításból kimarad, pedig ez a legfontosabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!