Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Feloszlatta az algériai törvényhozást és előrehozott parlamenti választásokat írt ki Abdel-Madzsid Tebbún államfő, aki ezt csütörtök este maga jelentette be a nemzethez intézett televíziós beszédében.

Tebbún a döntését azzal indokolta, hogy „ki akarja tárni a kapukat a fiatalság előtt”. Azt is közölte, hogy legfeljebb két napon belül átalakítások várhatók a kormányban is. Az államfő egyúttal bejelentette, hogy csütörtökön elnöki kegyelemben részesítette a 2019 februárjában megalakult Hirak (mozgalom) szerveződés több tucatnyi tagját.
„Az +áldott Hirak+ mentette meg Algériát. Úgy döntöttem, hogy elnöki kegyelemben részesítem nagyjából harminc elítélt tagját, s másokat, akiknek az ügyében még nem hoztak ítéletet. Ötvenöt-hatvan közötti azok száma, akik holnap visszatérhetnek a családjukhoz” – mondta az állami televízióban az elnök.

Több ezren tüntettek Algériában kedden, csaknem egy héttel az országot hosszú ideig irányító Abdel-Azíz Buteflika volt elnök elmozdításával végződő tömegtüntetések kezdetének második évfordulója előtt.
A résztvevők korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, szabad, demokratikus Algériát követeltek, illetve a rendszer megbuktatására szólítottak fel a közösségi médiában megosztott videofelvételek tanúsága szerint. Bár Buteflika 2019 áprilisában lemondott, a tiltakozások heti rendszerességgel folytatódtak tavaly márciusig, amikor is a koronavírus-járvány véget vetett a demonstrációknak.
A 2019 végén megválasztott Abdel-Madzsid Tebbun az elmúlt napokban egyes politikai pártok vezetőivel egyeztetett, ennek során felmerült a parlament feloszlatásának és előrehozott választásoknak kiírásának lehetősége.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Messzara