A lengyel kormányfő bírálta a német államfőt az Északi Áramlat-2 támogatása miatt

2021. február 11. 13:53

A 94 százalékban már elkészült Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós orosz-német projekt.

2021. február 11. 13:53

Bírálta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtökön Frank-Walter Steinmeier német államfőt amiatt, hogy egy interjúban Németország második világháborús bűntetteire is utalva védelmébe vette a Lengyelország által ellenzett orosz-német projektet, az Északi Áramlat-2 gázvezetéket.

„Bár egyetértek a német elnökkel, hogy a háborús tartozások kiegyenlítetlenek maradtak, az Északi Áramlat-2 nem tekinthető kárpótlásnak” – írta a Twitter-en Morawiecki. A Balti-tenger alatti gázvezeték építése „Európa háta mögötti lépés, unióellenes projekt”, amely rövidesen Oroszország agresszív politikájának szolgálatába áll. A csővezeték növeli az Európai Unió függőségét, gyengíti a gazdaságát és a biztonságát – hangsúlyozta Morawiecki, aki szerint a projektet le kell állítani. Steinmeier nemrég a Rheinische Post német lapnak azt mondta: az Európa és Oroszország közötti kapcsolatok az utóbbi években tapasztalt tartós romlása nyomán a gázvezeték szinte az utolsó hidat jelenti a köztük fennálló viszonyban. Steinmeier aláhúzta: Németországnak tekintettel kell lennie a volt Szovjetunió több mint húszmilliós világháborús áldozatára is, és a projekt kapcsán nem szabad szem elől téveszteni e szélesebb összefüggéseket sem.

A földgázvezeték építése 2019-ben az amerikai szankciók miatt elakadt

Szymon Szynkowski vel Sek külügyminiszter-helyettes csütörtökön a közszolgálati rádióban megengedhetetlennek nevezte, hogy összekötik az épülő gázvezetéket és az Oroszországnak járó háborús elégtételt. Amennyiben Németország nyitott témának tekinti a második világháborús kárpótlást, elsősorban a lakossága egyharmadát elveszítő Lengyelországra kell gondolni - tette hozzá.    A lengyel miniszterelnöki hivatal vezetője, Michal Dworczyk szerencsétlennek és meghökkentőnek találta Steinmeier kijelentését, és utalt a fehéroroszok és az ukránok által elszenvedett második világháborús veszteségekre is. A 94 százalékban már elkészült Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós orosz-német projekt, amellyel két új, összesen évi 55 milliárd köbméter – a már meglévő vezetékpárral azonos – szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat földgázvezeték. Az Oroszországot Németországgal összekötő földgázvezeték építése 2019-ben az amerikai szankciók miatt elakadt, tavaly decemberben azonban Németország kizárólagos gazdasági övezetében újrakezdődött.

Az Egyesült Államok, Lengyelország, Ukrajna és a három balti állam sem szeretné, ha a vezeték elkészülne. Attól tartanak, hogy megépítésével Moszkva túl nagy befolyásra tenne szert Európában. Az Európai Parlament januárban a projekt azonnali leállítására és Oroszország elleni új szankciók bevezetésére szólított fel, válaszul Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatására. Berlin viszont úgy véli, a projekt megvalósításával Európa közvetlen és biztonságos energiaforráshoz jutna. A gázvezeték építését Ausztria is támogatja.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!