Visszatérítjük az Európa Tanácsot az alapító atyák szándékaihoz

2021. január 11. 18:01

Az Európa Tanács minden lépését figyelni fogom, különös tekintettel a jogtalan támadásokra. Interjú.

2021. január 11. 18:01
Juhász Hajnalka

„A bizottság elsődleges célja a jogállamiság, az emberi jogok és a demokrácia előmozdítása. Ha felütjük a nyugati és hazai liberális sajtót, azt hihetnénk, épp ezeknek vagyunk hiányában, a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban azonban mostanában nyertünk hatalmas csatát Brüsszelben. 

A Miniszteri Bizottság a világ egyik legnagyobb nemzetközi szervezetének, a 47 tagállamból álló Európa Tanácsnak a döntéshozó testülete, amely dönt az Európa Tanács által folytatandó politikáról. Nélkülözhetetlen arról beszélni, hol tart ma az Európa Tanács, amely sok tekintetben eltávolodott az alapító atyák szándékaitól. Alapvető feladata az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett emberi jogok védelme, ehhez kapcsolódva pedig például a vallási identitás megőrzésének vagy a nemzeti kisebbségek jogainak védelme is, amelyre nagyon kevés figyelmet szentelt az utóbbi években. Megfigyelhetjük majd, hogy politikai értelemben kialakul egyfajta párhuzamosság Brüsszel és Strasbourg között, azok a viták, amik megjelennek majd Brüsszelben, meg fognak jelenni Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében is, amely a 47 tagállam nemzeti parlamentjei által delegált képviselőkből áll.

Mik lesznek a magyar elnökség alapvető prioritásai?

A magyar elnökség során a magyar kormány által képviselt értékeket és témákat fogjuk képviseli a prioritási területeken és a kulturális programok által. A nemzeti kisebbségek védelme és vallásközi párbeszéd – amelyben a humanitárius segítségnyújtás terén elért eredményeinket fogjuk bemutatni – elnökségi prioritásba való emelésével is az a cél, hogy az Európa Tanács visszatérjen ezen alapvető emberi jogok értékének védelméhez. Prioritásként kezeljük az ifjúságvédelmet és a környezetvédelem ügyét is.

Miniszteri biztosként mi lesz az elsődleges feladata a jövőben?

Nagyon előnyös a miniszteri biztos munkám szempontjából, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja vagyok, így a magyar kormány által megfogalmazott elnökségi prioritásokat képviselni tudom és az ezeken a területeken elért kormányzati eredményeink bemutatása is a feladatom. Nagyon fontos számomra az elnökségi prioritásokban érintett tárcákkal való kapcsolattartás, különösen a Külgazdasági- és Külügyminisztériummal való együttműködés, hiszen a koordináció mellett ez a tárca adja a Miniszeri Bizottság elnökét az elnökség alatt Szijjártó Péter miniszter úr személyében.

Büszke vagyok az elnökségi prioritásainkra, mert a magyar kormány értékrendszerét tükrözik, de minden elnökséget betöltő tagállam reflektorfénybe kerül, ezért az Európa Tanács minden lépését figyelni fogom, különös tekintettel a jogtalan támadásokra, amelyeket nem fogok szó nélkül hagyni.”

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2021. január 16. 10:12
Juhász Hajnalka egy Istennő.
bruboxster
2021. január 12. 07:50
Mármint az időben jött segítséget.
ksara
2021. január 12. 01:57
Túl sokat fantáziálsz mások lányáról, anyjáról. Tartsál ma szünetet, és koncentrálj a anyádra, Popsika.
nyugalom
2021. január 11. 23:08
Úgy legyen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!