Ukrajna megtiltotta a Covid-19 elleni orosz vakcinák bejegyzését

2021. január 29. 17:28

A törvénymódosításra a jelen lévő 364 képviselő közül 280-an szavaztak igennel a minimálisan szükséges 226 helyett.

2021. január 29. 17:28

A kijevi parlament pénteken második olvasatban is elfogadta a gyógyszerek és védőoltások, köztük a koronavírus elleni vakcinák gyorsított bejegyzését lehetővé tevő törvénymódosítást, megtiltva egyben az Oroszországban kifejlesztett oltóanyagok bejegyzését.

A törvénymódosításra a jelen lévő 364 képviselő közül 280-an szavaztak igennel a minimálisan szükséges 226 helyett – közölte az Unian hírügynökség. A törvénymódosítás lehetővé teszi az ukrán egészségügyi minisztérium számára, hogy sürgősségi ellátásra való hivatkozással gyorsított eljárás keretében jegyezhesse be a koronavírus elleni vakcinákat abban az esetben is, ha objektív okok miatt nem végezték el teljes mértékben az ehhez szükséges klinikai vizsgálatokat. A pozitív döntés feltétele az is, hogy az adott vakcinát már több más országban és az Európai Unióban is be kellett jegyeztetni.      

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el

Fogynak a napok: hamarosan 30 ezer migránst kellene befogadnia Magyarországnak – csak egy módon kerülhető el
Tovább a cikkhezchevron

Az orosz vakcinát kizáró, Petro Porosenko volt államfő képviselőcsoportja által benyújtott indítvány értelmében a törvény hatálya alá tartozó gyógyszer nem származhat az „agresszorként elismert államból”. A gyorsított eljárásban kiadott bejegyzési tanúsítvány egy évig maradhat érvényben, újabb egy évre szóló meghosszabbítás lehetőségével.

(MTI)

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2021. január 30. 06:25
Ezek pont olyan hülyék, mint a nyomentumosok. Nem is véletlen, hogy imádják egymást, és pontosan ugyanúgy gyűlölik a magyarokat, mivel a magyaroknak több eszük van az ukránoknák és a fegyőristáknál is.
Válasz erre
5
0
Kanmacska
2021. január 29. 23:24
elegendőt
Válasz erre
0
0
zara
2021. január 29. 21:52
és akkor mi van? oroszoknak sincs elég...
Válasz erre
4
0
MZXX
2021. január 29. 21:44
Nem demokratikus. Pfizer vakcina demokratikus. Lapozzunk, haladjunk.
Válasz erre
10
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!