Tömegtüntetések zajlottak Görögországban

2021. január 28. 15:51

Diákok ezrei tüntettek Görögországban a felsőoktatási törvény tervezett reformja ellen.

2021. január 28. 15:51
null

Diákok ezrei vonultak az utcákra csütörtökön Athénban és Thesszalonikiben a felsőoktatási törvény tervezett reformja ellen – közölte az ERT görög közszolgálati televízió.

 A fővárosban és a kikötővárosban órákra megbénult a közlekedés.    

A tüntetők legfőképpen a tanulmányi idő korlátozását és egy „egyetemi rendőrség” létrehozását kifogásolják az új szabályozásban. A felsőoktatási törvény módosítása szerint a jövőben eltanácsolják azokat a hallgatókat, akik túllépik a rendes tanulmányi idő másfélszeresét. Kivételeket a szabályozás abban az esetben enged, ha a diákok bizonyítani tudják, hogy tanulmányaik mellett dolgoznak.    

A görög sajtó szerint az intézkedés 235 ezer diákot érinthet.

A Ta Nea helyi lap szerint 190 ezer diák ugyanakkor nem lépi túl a rendes tanulmányi időt. Nagy felháborodást keltett az úgynevezett egyetemi rendőrség, amelyet mindenekelőtt az Athéni Egyetemen rendszeresen zajló zavargások és kábítószerbűnözés miatt akarnak életre hívni. A kivezényelt rendőrök feladatkörébe tartozna az általános rendvédelmen túl a kampuszok területére belépők ellenőrzése.    

A baloldali és kommunista diákszervezetek szerint a konzervatív görög kormány ilyen módon akarja az egyetemi életet ellenőrzése alá vonni. A csütörtök délután a görög parlament athéni épülete előtt ezrek tüntettek, ellenállást, illetve harcot hirdetve.

(MTI)

Fotó: Newsflare

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisgul
2021. január 28. 17:31
Csak nehogy Jákób összetévessze őket a Fideszesekkel!
kisgul
2021. január 28. 17:31
Merapatás elteszi őket láb alól a ruszki oltóanyaggal!
kisgul
2021. január 28. 17:30
Már ha túlélik a covidot!
Mr. Sarah Kaufmann
2021. január 28. 16:59
Ahogy vége lesz a járványnak, itt is lesznek hatalmas tüntetések.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!