Szlovák orvosi kamara: egy országos tesztelés több kockázattal jár, mint amennyi hozadéka lehet

2021. január 14. 18:55

Marián Kollár szerint a korlátozások fenntartása és a járványfészkek tezstelésének kombinációja lehet a koronavírus elleni harc leghatásosabb eszköze.

2021. január 14. 18:55

Szlovákia jelenleg nem engedhet meg magának egy országos általános tesztelést, mert az több kockázattal jár, mint amennyi hozadéka lehet – jelentette ki Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) elnöke szerdán, miután Pozsonyban a járványhelyzetről egyeztetett Marek Krajcí egészségügy-miniszterrel, aki viszont ezzel ellentétes álláspontot képvisel a kérdésben. Kollár a TASR hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett:

a jelenlegi szlovákiai helyzetben a koronavírus elleni harc eszköze inkább a korlátozások fenntartása,

illetve a járványfészkekben megvalósított tesztelés kombinációja lehet. Kollár az általános tesztelés kockázatát abban látja, hogy annak kivitelezése során „emberek nagy tömegei” találkoznak a tesztállomásokon. Az orvosi kamara elnöke ezzel leginkább arra reagált, hogy Igor Matovic miniszterelnök a napokban bejelentette: újabb országos általános tesztelésekre kerül majd sor.

A kilátásba helyezett általános szűrésről az illetékesek eddig nem sok konkrétumot hoztak nyilvánosságra, a kormányfő bejelentéséből csak az derült ki, hogy a tesztelések a jövő hét végén kezdődnének, s azokat addig ismételnék, amíg a járványterjedési mutató 0,5 alá nem esik. Hasonló, antigén tesztekkel megvalósított tesztelést már tavaly novemberben végeztek Szlovákiában, és a kormányfő decemberre is újabb szűréseket ígért, azonban ezekre végül – hivatalos közlés szerint logisztikai problémák miatt – nem került sor. Az országos tesztelések kérdése a közvéleményt, a szakértőket és a kormánykoalíciót is megosztja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) például már jelezte: nem ért egyet a novemberihez hasonló általános teszteléssel, és nem támogatja azt sem, hogy a munkáltatók kötelezően teszteljék munkavállalóikat.

Igor Matovic kormányfő szerdán azzal utasította vissza az országos tesztelés tervét ért kritikákat, hogy aki azt állítja, hogy jelenleg nem tömeges tesztelésre, hanem tömeges oltásra van szükség, az nem szakértő, mivel tudvalévő, hogy

az ország jelenleg csak a lakosság néhány százalékának beoltását lehetővé tévő oltóanyaggal rendelkezik. 

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ csütörtökön közzétett adatai szerint szerdán több mint 12 ezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, s ezek alapján közel 3 ezer új fertőzöttet regisztráltak. Az országban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, december elején tovább emelkedett a napi esetszám, s az év végi átmeneti csökkenés után, az új év első két hetében napi 3 ezer körül mozog az új esetek egy hétre számolt napi átlaga.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 218 ezer embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 580 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma valamivel több mint 160 ezer. Jelenleg 3036 fertőzöttet kezelnek kórházban, számuk decembertől folyamatos emelkedést mutat. Hivatalos források 3260 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám szerdán 97-tel emelkedett.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
palicsi
2021. január 15. 06:03
Ezek a gyorstesztek (amit végeztek Szlovákiában), nagyon megbízhatatlanok. A fertőzöttek kb fele átcsúszik, azaz kap egy negatív igazolást, amivel aztán boldogan körbe látogatja az ismerőseit. Így aztán megfertőz egy csomó embert. Hamis biztonság amit ezek az eredmények jelentenek. A PCR tesztek lennének alkalmasak, de ott az eredményre várni kell. Mi van, ha az eredményre várakozás ideje alatt (bevásárlás vagy tömegközlekedés) fertőződik meg valaki? Megint csak hamis biztonság!
Palakon
2021. január 14. 21:32
Majd kap popzenetol. Mit kepzel az ilyen?!
az ember
2021. január 14. 21:02
Lehet, hogy olvasta a kommentemet Marián Kollár?? Ugyanezt írtam egy kommentben pár napja.
hegyivadász
2021. január 14. 20:59
És volt bármi hozadéka az őszi nagy országos szlovák tesztelésnek? Mert amennyire én látom semmi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!