Plágiumbotrány miatt lemondott az osztrák munkaügyi miniszter

2021. január 09. 21:04

Sebastian Kurz kancellár közölte, tiszteletben tartja Christine Aschbacher döntését.

2021. január 09. 21:04
null

 A néppárti (ÖVP) tárcavezetőt azzal vádolták meg, hogy a 2020-ban a pozsonyi műszaki egyetemen beadott doktori disszertációjának egy részét valahonnan másolta, és a forrásait nem nevezte meg szabályszerűen. Aschbacher közleményében visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy azok alaptalan gyanúsítások. Hangsúlyozta, hogy dolgozatát legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel írta, és annak megítélését elismert professzorokra bízta.

Munkája jelenleg épp elbírálás alatt áll, amely eljárás mindenkit megillet – emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy a médiában megjelent vádakkal megfosztották őt ennek az eljárásnak a lehetőségétől, és elhamarkodottan ítéletet mondtak felette. Lemondását azzal indokolta, hogy az ellenségesség, a felfokozott politikai hangulat és a támadások elviselhetetlen erővel csapódnak le a gyerekein is, és családja védelmében ezt nem engedheti tovább folyni.

Sebastian Kurz kancellár közölte, tiszteletben tartja Aschbacher döntését, megköszönte a munkáját, egyúttal jelezte, hogy utódját hétfőn fogják megnevezni.

(MTI)

Címlapfotó: YouTube

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. január 10. 14:06
Azt hittuk, nyugaton mindenki tokeletes!
bölcsbagoly
2021. január 10. 11:27
Ja bocs, elfelejtkeztem arról a szokásról,. az elfogadott, de még védésre nem került dolgozatokat közszemlére teszik az illető egyetem könyvtárában. No de, kellő mennyiségű rosszindulat kell ahhoz, hogy az illető alaposan kijegyzetelje a tartalmát s fel is fedezze, hogy valakitől nem hivatkozott szövegrészletek vannak benne! (Fénymásolni, szkenelni nem tudja, legfeljebb titokban lefényképezheti a mobiljával, ha azt a könyvtáros elnézi neki).
zakar zoltán béla
2021. január 10. 10:55
moncsicsi csikk
bölcsbagoly
2021. január 10. 10:42
A cikkben jelzett esettel kétségeim vannak! Ugyanis nem egy már megvédett munkáról van szó, hanem egy védés előttiről! Ki és hogyan jutott annak birtokába, mikor elméletileg csak a bizottság tagjai (témavezető, opponensek, bizottság elnöke és tagjai az egyetem részéről) ismerhetik aprólékosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!