„Láttunk horogkeresztet zsidó létesítmények vagy olyan üzletek homlokzatára mázolva, amelyeknek történetesen zsidó tulajdonosaik voltak. De láttunk horogkeresztet még az Anne Frank naplójának színpadi adaptációjához kapcsolódó anyagra firkálva is” – tette hozzá. Frydenberg Victoria szövetségi állam fővárosában, Melbourne-ben született, ahol az állami kormányzat 2020-ban kötelezővé tette a holokauszt középiskolai oktatását. Az ausztrál pénzügyminiszter szerdán elismerte a kezdeményezés fontosságát, de kijelentette, hogy többet kell tenni az egész országban. „Attól tartok, erősödik a történelmi revizionizmus (.), ezért világszerte minden jó érzésű ember kötelessége, zsidónak és nem zsidónak egyaránt, hogy hangsúlyt helyezzen nemcsak a holokauszt-megemlékezésre, hanem a holokausztoktatásra is, valamint bármely népirtás oktatására, történjen az Dárfúrban, Ruandában vagy Kambodzsában. Elő kell mozdítanunk a toleranciát, a sokszínűséget, és szembe kell szállni mindenfajta gyűlölettel.”
Josh Frydenberg édesanyja a Melbourne-i Egyetem pszichológusa, aki Strausz Erikaként született 1943-ban Magyarországon, és 7 évesen családjával együtt hontalanként érkezett egy menekülttáborból Ausztráliába, miután csecsemőként túlélte a holokausztot. Josh Frydenberg édesapja Harry Frydenberg sebész, akinek lengyel zsidó családja még a második világháború előtt érkezett Ausztráliába.
(MTI)