Lemond a holland kormány

2021. január 15. 13:59

A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat – jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

2021. január 15. 13:59
null

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag.

„A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik, továbbá a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért” – írja a helyi sajtó.

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket. A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választások is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.

(MTI)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cooperator
2021. január 16. 10:51
REMÉLEM, EZUTÁN RITKÁBBAN LÁTJUK AZT AZ UNDORÍTÓ POFÁJÁT.
Agricola
2021. január 15. 18:05
Úgy megy a holland kormány, hogy marad március 17.-ig az új választásokig.
Crusader
2021. január 15. 18:02
Először a liberális conte, majd a buzi rutte... Az igazi, konzervatív Európa ajándékokat kapott, ezen eseményekkel. Vesszenek a férgek, Európa elárulói!
tothpal
2021. január 15. 17:38
Rutte úrnak befellegzett? Majd jönnek a "búrok" és megmentik...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!