Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Nem került be a Koreai Munkapárt politikai bizottságába Kim Jodzsong.

Kim Jodzsongot még 2017-ben választották be póttagként a politikai bizottságba, a párt vasárnap tartott kongresszusán azonban nem újították meg tagságát a testületben – írja a Reuters. Kim Jodzsong egyszer, két évvel ezelőtt egyébként már kikerült a politikai bizottságból, akkor amiatt kellett mennie, hogy Donald Trump és Kim Dzsongun második találkozója nem valósult meg.
Az elemzők a lépést a vezető testvérének „lefokozásaként” emlegetik, ugyanakkor a párt Központi Bizottságának Kim Jodzsong továbbra is tagja maradt, vagyis túlzás lenne azt mondani, hogy teljesen a perifériára tolták volna őt.

Címlapfotó: YouTube
