Készen állnak a vezérkari főnökök Joe Biden elnökségére

2021. január 13. 07:31

Amerikai katonai vezetők rendkívüli nyilatkozatban ítélték el a capitoliumi erőszakot.

2021. január 13. 07:31
null

Rendkívülinek mondható nyilatkozatban ítélték el magas rangú amerikai katonai vezetők kedden azt, hogy Donald Trump amerikai elnök hívei a múlt héten garázdálkodtak a washingtoni kongresszus épületében.

A nyilatkozat egyben megerősítette Joe Biden megválasztott elnök győzelmét és hangsúlyozta: a hadsereg elkötelezett „a polgári vezetés törvényes utasításai” teljesítése mellett. A dokumentum ugyanakkor nem említi Donald Trumpot, akinek több száz híve január 6-án este megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint eddig 160 esetben indított vizsgálatot a történtek kapcsán. Michael Sherwin, Washington D. C. szövetségi főügyésze szerint 70 vádemelés történt, de hozzátette: arra számít, hogy ez a szám több százra fog emelkedni.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teréz A Piréz
2021. január 13. 10:23
Hát, ha a szólás- és gyülekezési szabadság nem ad jogot bárkinek az erőszakra, uszításra és lázadásra, akkor ezzel a lendülettel ítéljék el a BLM mozgalmat és támogatóját, Kamala Harrist, a megválasztott alelnököt is.
szürkeSzarvas
2021. január 13. 10:10
Mintademokrácia. A demens vénemberrel meg a nigger nővel stromanolt ,a halottak szavazataival "nyert" deep state hazája. EZEKTŐL a KGBsek Oroszországa,vagy a kommunista Kina is SOKKAL emberibb.
Zagaratad
2021. január 13. 09:00
"Vérszagra gyűl az éji vad..."
Ficium
2021. január 13. 08:53
Érdekes, hogy a BLM erőszakot nem ítélték el.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!