Drónhatalom lett Törökország

Pénzváltó Nikolett (Migrációkutató Intézet) írása; nyitókép: egy török Bayraktar TB-2 harci drón

Az utóbbi hónapokban a török pilóta nélküli harci repülőeszközöktől (Unmanned Combat Aerial Vehicle – UCAV), hétköznapi szóhasználattal drónoktól volt hangos a világsajtó.

A 2020. szeptember 27-e és november 10-e között lezajlott karabahi háború ideje alatt számos videó keringett az interneten, amelyeken az volt látható, hogy az örmény erőknek esélyük sem volt a drónokkal szembeni védekezésre: több esetben csak abban a másodpercben észlelték a föléjük repült drónt, amikor az már útjára indította irányukba a MAM-L vagy MAM-C elnevezésű, lézerirányítású ejtőlőszert. Ankara és Baku aktív PR-tevékenysége rendkívül hatékonynak bizonyult. Szerbia a karabahi eseményeket szemlélve október 6-án bejelentette, hogy török drónok vásárlását fontolgatja.

A háború tapasztalataiból azonban a világ más országainak szakértői is levonták a tanulságokat, amint az több fórumon is visszaköszön. A drónok kérdésével nem csak a közelmúlt eseményeinek értékelésekor, hanem a jövőbe tekintve is foglalkoznunk érdemes,

Az alábbiakban a török drónképességet mutatjuk be röviden, illetve a török drónokról kialakult képet igyekszünk egy kicsit árnyalni.

Az Anka-S és a Bayraktar TB-2 a török hadiipar jelenleg legismertebb drónjai. A közepes repülési magasságú, hosszú repülési időtartamú (MALE) drónok akár 24 órán keresztül is képesek a levegőben maradni. A két konstrukció közül az Anka a nagyobb és nehezebb, ugyanakkor a kisebb Bayraktar szárnyfesztávolsága is 12 méter, hossza 6,5 méter, maximális felszálló tömege 650 kilogramm, illetve 5-8 ezer méter magasan repül. Nem a kereskedelmi forgalomban kapható, jellemzően videók készítésére használt drónokat kell tehát elképzelnünk. Mindkét típus 2016-ban hajtotta végre első küldetését Délkelet-Törökországban a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) célpontjai ellen.  A pilóta nélküli repülőeszközöket kezdetben elsősorban a török „terrorizmus elleni harc” részeként alkalmazták, Délkelet-Törökország mellett Észak-Irakban és Szíriában. A török drónok azonban rövidesen megjelentek a nemzetközi piacon is: 2018-ban Katar, majd Ukrajna írt alá megállapodást török drónok beszerzéséről. Törökország ezzel az Egyesült Államok, Izrael, Kína és Irán mellé zárkózott fel, mint harci drón exportőr ország.

A 2020-as év folyamán aztán a török drónok egyre több hadszíntéren megjelentek. A szíriai Idlibben 2020. március elején folytatott Tavaszi Pajzs elnevezésű török hadműveletben a drónok töltötték be az elsődleges szerepet, és jelentős veszteségeket okoztak az Aszad-rezsim erőinek soraiban. Líbia kapcsán azzal kerültek a címlapokra a Nemzeti Egyetértés Kormányának (GNA) támogatására küldött török Bayraktarok, hogy májusban megsemmisítettek egy orosz gyártmányú Pancir-Sz1 légvédelmi rendszert. (Néhány napon belül több Pancirt is megsemmisítettek, de döntő részük inaktív volt, hangárban állt vagy tréleren szállították éppen a támadás idején.) A Földközi-tenger keleti medencéjében és az Égei-tengeren

tovább borzolva a kedélyeket a görög, ciprusi, illetve török partoknál fennálló tengeri határvitában. Végül pedig, bár a tranzakció részleteiről nincsenek pontos információink, az utóbbi néhány hónapban jelentős számú török harci drón érkezett Azerbajdzsánba is, melyek nagyban hozzájárultak Baku katonai sikereihez Karabahban.

A török hadiipar fejlődése a 2002 óta hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) kormányzása idején lendült fel erőteljesen. Míg török hivatalos adatok szerint a kétezres évek elején a Törökország által alkalmazott haditechnikai eszközöknek 20%-a, 2018-ra már 65%-a származott hazai előállításból. Deklarált, bár több mint ambiciózus török cél egy teljesen önellátó hadiipar megteremtése. A drónok hazai előállítása ennek a trendnek a része. A Bayraktar drónok esetében például mindössze az alkatrészek 7%-a származik importból, a többi hazai gyártás. A közelmúlt eseményei azonban ismét aláhúzták a törökök számára, hogy még ez a viszonylag kis százalék is lehet sok. A karabahi háború során vált szélesebb körben ismertté, hogy Kanada alkatrészeket szállít a Bayraktarokhoz. A fegyveres konfliktusbeli török szerepvállalással kapcsolatosan megfogalmazott nemzetközi kritikák hatására azonban a kanadai kormány ezek exportjának felfüggesztéséről döntött.

A múltban Törökország számos esetben nézett szembe nyugati fegyverembargóval. A legtöbbször az amerikai törvényhozás akasztotta meg egyes megállapodások teljesülését, jellemzően emberi jogi aggályokra hivatkozva. A döntés egy újabb NATO-szövetséges, ezúttal Kanada részéről, várhatóan csak megerősíti a törököket abban, hogy minél teljesebb függetlenségre kell törekedniük, ha érdekeiket érvényesíti akarják, nyugati szövetségeseikre ugyanis nem feltétlenül számíthatnak. Török hivatalos adatok szerint a török fegyveres erők idén májusban 107 darab Bayraktar TB-2-essel rendelkezett.

Ezek közül talán a legfontosabb a költséghatékonyság, és itt a drónok piaci árára és a politikai költségekre egyaránt gondolni kell. Bár az Anka és Bayraktar drónok messze nem olcsó konstrukciók (egy Bayraktar TB-2-es árát 5 millió dollár körülire becsülik), még mindig jóval olcsóbbak a vadászgépeknél; különösen, ha a vadászpilóta kiképzésének költségét is hozzávesszük. A pilóta nélküli repülőeszközök alkalmazásának köszönhetően nem kell kockára tenni katonák életét a harctéren, így a döntéshozóknak sem kell elszámolniuk az elesettekkel a választóik előtt.

A drónok alkalmazása emellett egyfajta vélt vagy valós tagadhatóságot is biztosít. Nem lehet például minden esetben egyértelműen megállapítani, hogy milyen állampolgárságú operátor (jelen esetben például török, azeri vagy líbiai) irányítja a drónokat, így könnyebben elkerülhető egy esetleges felelősségre vonás is, akár hazai, akár nemzetközi szinten. A drónok alkalmazása egyes percepciók szerint az eszkaláció elkerülésének hatékony eszköze, hiszen például egy drón lelövése nagy valószínűséggel enyhébb válaszreakciót fog kiváltani a megtámadott félből, mintha egy vadászgépét és embereinek életét veszítette volna el. Az ENSZ Leszerelési Kutatóintézete ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a drónok fokozott alkalmazása növeli a véletlenszerű és nem szándékolt eszkaláció esélyét.

A látványos és jól kommunikált harctéri sikereknek köszönhetően

A török drónok valóban kiemelkedően hatékonyak voltak, és sok célpontot semmisítettek meg az említett hadszíntereken.

Érdemes azonban több további aspektust is figyelembe venni. Először is azt, hogy a repülőeszközök nem önmagukban értékesek; azok sok esetben inkább csak végrehajtó szerepet töltenek be egy integrált rendszerben. A hatékony felderítési tevékenység, kommunikációs rendszer és elektronikai zavaróképesség (itt külön kiemelhetjük a török Koral-rendszert) mind elengedhetetlen elemei a sikeres drónműveletnek, mint ahogyan a megfelelően jól képzett személyi állomány is. A drónokat alkalmazni is tudni is kell.

Ahogyan Can Kasapoğlu török biztonságpolitikai szakértő egy, a The Jamestown Foundation weboldalán megjelent októberi cikkében rámutat, a karabahi háborúban látott azeri katonai tervezés és hadműveleti művészet számos szempontból jelentős hasonlóságot mutatott Törökország szíriai Tavaszi Pajzs műveletével. Figyelemre méltó volt például mindkét műveletben a tüzérség szoros koordinációja a felderítést és célmegjelölést végző drónokkal, az ellenség mobil légvédelmének szisztematikus levadászása, valamint az információs műveletek alkalmazása a védelmi minisztérium által a közösségi médiában naponta közzétett, látványos és sikeres csapásméréseket bemutató drónfelvételeken keresztül.

Nem utolsósorban pedig, látnunk kell azt is, hogy a török drónok messze nem sebezhetetlenek. A Drone Wars adatbázisa szerint Törökország csak 2020 első felében legalább 20 drónt veszített el Szíriában és Líbiában. A Bayraktar TB-2 és az Anka-S sem rendelkezik semmilyen aktív vagy passzív védelemmel, sem a földről, sem a levegőből indított támadás ellen. Emellett az ellenség hatékony elektronikai hadviselése is a földre kényszerítheti őket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a török harci drónok azokkal az ellenfelekkel szemben voltak kiemelten hatékonyak és azoknak a soraiban vittek véghez nagymértékű pusztítást,

és amelyek nem rendelkeztek hatékony légvédelemmel és erős elektronikai zavaróképességgel.

Egy felkészült fegyveres erő számára azonban a védekezés távolról sem lehetetlen. A 21. század haderőinek tehát, és ez hazánk számára is fontos tanulság lehet, mindenképpen célszerű felkészülni a harci drónok elleni hadviselésre. 

Bár a legtöbbet az Anka-S és a Bayraktar TB-2-es drónokról hallani, ezek már nem a török drónipar csúcstermékei. A következő időszakban az elődeiknél nagyobb méretű, így nagyobb hasznos terhet hordozni képes Bayraktar Akıncı és Anka-Aksungur neveit fogjuk várhatóan egyre szélesebb körben megtanulni. Emellett azonban a török hadiipar kisebb eszközökkel is készül. A Kargu-2 kisméretű, forgószárnyas „kamikáze-drónt” rajban tervezik használni, illetve rövidesen szintén hadrendbe állhat például az akár az egyes harcos által is alkalmazható Alpagu konstrukció is.