Demokrata kézbe került az amerikai szenátus ellenőrzése a három új tag felesketésével

2021. január 21. 07:22

A képviselőházban a demokratáknak 221-211 arányú, a korábbinál szűkebb többsége van, három betöltetlen mandátum mellett.

2021. január 21. 07:22

Kamala Harris alelnök feleskette szerdán az amerikai szenátus három új demokrata tagját, s ezzel – egy évtized után először – a demokrata párt ellenőrzése alá került nemcsak a Fehér Ház, de a kongresszus mindkét házának ellenőrzése is.

Raphael Warnock és Jon Ossoff mindketten a január 5-i georgiai szenátusi pótválasztáson szerezték meg mandátumukat a Kelly Loeffler és David Perdue republikánus jelöltek felett aratott szoros győzelmükkel. Harmadik társukat, Alex Padillát a kaliforniai kormányzó jelölte az alelnöki hivatalba lépő Kamala Harris helyére. Harris szerdán elnökölt először a kongresszus felsőházában, néhány órával a Capitolium lépcsőin megtartott beiktatási ünnepség után. Hivatalba lépésével mindhárom új demokrata szenátor történelmet ír: Warnock a déli Georgia állam első fekete szenátora, Padilla pedig Kalifornia első spanyol ajkú szenátora lett, míg Ossoff, amellett, hogy az első zsidó szenátor Georgiában, 33 évével a szenátus legfiatalabb tagja lett.

Az Egyesült Államok szenátusa velük együtt most 50-50 arányban megosztott a törvényhozás két nagy pártja között. Ennek ellenére a demokraták irányíthatják majd a felsőház munkáját, mivel egyenlő szavazatarány esetén az alelnök voksa dönt majd. A képviselőházban a demokratáknak 221-211 arányú, a korábbinál szűkebb többsége van, három betöltetlen mandátum mellett. A Fehér Házat, a szenátust és a képviselőházat együtt utoljára 2011-ben, Barack Obama első elnöki időszakában ellenőrizte a Demokrata Párt.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2021. január 21. 12:21
Már csak egy ember a vártán! A leges legfelsőbb bíróság,élén egy fiatal republiknussal!-:)))))) Nem törnek át a liberalbolsevista demokraták!
OberEnnsinnen
2021. január 21. 09:09
2030 körül fogják írni: " Amikor Biden hatalomra jutott, az USA a szakadék szélén állt! "
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!