Amerikai külügyminiszter: Kína népirtást követ el az ujgur kisebbség ellen

2021. január 19. 19:57

Az amerikai diplomácia vezetője kitért a kényszermunkáról és sterilizációról, a vallási szabadság korlátozásáról, illetve a több mint egymillió civil fogva tartásáról szóló vádakra.

2021. január 19. 19:57

Népirtásnak, emberiesség elleni bűncselekményeknek minősül a kínai hatóságok fellépése a muszlim vallású ujgur kisebbség ellen - szögezte le Mike Pompeo távozó amerikai külügyminiszter kedden.

A rendelkezésemre álló tények alapos tanulmányozása nyomán megállapítottam: a Kínai Népköztársaság a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt népirtást követ el Hszincsiang tartományban a többségében muzulmán ujgurok, illetve más etnikai és vallási kisebbségek ellen” – írta közleményében Pompeo.  „Úgy látom, hogy a népirtás jelenleg is folyik. Aminek szemtanúi vagyunk, az a kínai pártállam szisztematikus kísérlete az ujgurok megsemmisítésére” – tette hozzá.   

Az amerikai diplomácia vezetője kitért a kényszermunkáról és sterilizációról, a vallási szabadság korlátozásáról, illetve a több mint egymillió civil fogva tartásáról szóló vádakra. A nyilatkozat tovább fokozhatja az amúgy is komoly feszültséget az Egyesült Államok és Kína között. Szakértők szerint Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen legalább egymillió ujgurt, kazahot, huit és egyéb kisebbségekhez tartozókat zártak politikai átnevelőtáborokba olyan, látszólag önkényes indokokkal, mint az imádkozás vagy a külföldre utazás. Kína rendszeresen visszautasítja, hogy ilyen jellegű jogsértések történtek Hszincsiangban.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2021. január 20. 06:51
Ahh, igen. Szaddámnak pedig tömegpusztító fegyverei voltak. Csak az usában van minden rendben emberjogilag.
BandiMandi
2021. január 19. 22:12
Úgy látom a kínai vakcína használható. Ezért most az idiótákat hangolják annak átvétele ellen. Hülyéből meg vannak itt is.
mo ching
2021. január 19. 22:06
Ez az a külügyminiszter, amelyik megfenyegette a Nemzetközi Bíróságot, hogy ki ne merjék vizsgálni az amerikai katonák által elkövetett jogsértéseket a Közel-Keleten?
nick89
2021. január 19. 20:53
Kína megnyerte az általa biológiai fegyverrel (frissítés: fegyverekkel) indított III. világháború első és második szakaszát. A következőben is nyerésre áll. Jajjj lesz nekünk, ha megvernek minket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!