A múltat végképp eltörölni: Mississippinek új zászlaja van

2021. január 12. 07:08

Az eddigi lobogó sokakat a rabszolgaság korára emlékeztetett. A kormányzó aláírta a törvényt.

2021. január 12. 07:08
null

Tate Reeves, Mississippi kormányzója hétfőn aláírta azt a törvényt, amellyel megváltoztatták az amerikai tagállam zászlaját, száműzve ezzel az egykori konföderációs államok jelképét. Az új lobogón piros alapon két sárga csíkkal övezett kék mezőn fehér magnólia látható, amelyet fehér csillagok és In God we trust (Istenben bízunk) felirat övez. Reeves az aláírási ceremónián úgy fogalmazott, hogy a régi zászló „komoly útakadály volt az egység felé”. Az új lobogóról szólva pedig kijelentette: „Ez bár kicsiny, de jóhiszeműen tett erőfeszítés az egység irányába”.    

Az új zászló

Mississippi törvényhozása júniusban szavazta meg a korábbi lobogó lecserélését, amelynek a bal felső sarkában az egykori konföderációs államok jelképe volt látható, piros alapon kék kereszt, az utóbbiban végig fehér csillagokkal. Ez az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a konföderációba tömörült déli államok zászlója volt és sokakat a rabszolgaság korára emlékeztetett.

Az állam első, 1861-ben elfogadott zászlója, a „magnólia-zászló” 1865-ig volt érvényben, és nem szerepelt benne semmiféle konföderációs jelkép.

Az 1861-1865 közti lobogó

Ezután 1894-ig hivatalos lobogó nélkül maradt a „magnóliaállam”, s ekkor került bele az új jelképbe a hadizászló, ott is maradva 2020 június 30-ig. 1906-2001 között jogilag nem volt hivatalos zászlaja a tagállamnak, de a gyakorlatban az addigi lobogót használták.

2001-ben Ronnie Musgrove kormányzó népszavazást írt ki, hogy módosítsák a lobogót; az új szimbólum csak közvetetten, felépítésében emlékeztetett volna a Konföderáció első hivatalos állami zászlajára, de vexilológiailag (zászlótanilag) nem. Azonban a népszavazás elvetette a változtatást. Miután viszont Georgia 2003-ban zászlót váltott, Mississippi maradt az utolsó állam, melynek lobogójában szerepelt az észak-virginiai hadizászló (amelyet konföderációs lobogóként szoktunk emlegetni). A nyolc mississippi-i állami egyetem és számos város megtagadta a hivatalos lobogó használatát, ahogy New Jersey, Oregon és Philadelphia sem volt hajlandó felhúzni azt a többi 49 tagállam lobogója mellé. 2016-ban még per is indult a lobogó ellen, mint „államilag elismert gyűlöletbeszéd”, de a helyi, a kerületi és a washingtoni Legfelsőbb Bíróság is elutasította az ügy meghallgatását.

Az igény a változtatásokra a tavaly nyári, helyenként zavargásokba torkolló, afroamerikaiak jogainak védelme érdekében tartott megmozdulások nyomán merült fel. Az új zászlót a tavaly november 3-i referendumon fogadták el, és a törvényhozás 2021. január 6-án hagyta jóvá.

(MTI)

Fotó: A régi zászló, MTI

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. január 12. 19:32
Missis Ippi elvált és újraházasodott
Leo3
2021. január 12. 17:14
Az emberi hülyeség határtalan! Ennyi erővel a fekete szént is lecserélhetnék, vagy a fekete filcet, vagy a fekete lobogót mint a gyász színét...
Mr. Sarah Kaufmann
2021. január 12. 15:13
Egy szivárvány-motívum sokkal jobb lett volna a rasszista hatalmi jelkép helyett. Talán ennyire homofóbok? Ez szörnyű.
Velencei Vitorlás
2021. január 12. 10:04
Hiányzik róla a sarló és kalapács
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!