Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az ukrán nagykövetség vizsgálatot követel, az oroszok már vissza is küldték a tárgyat.

Rosszul sült el Milorad Dodik kedvesnek szánt gesztusa Szergej Lavrov felé. A Boszniai Szerb Köztársaság elnöke a tárgyalások végén egy háromszáz éves arany ikont adott ajándékba Oroszország külügyminiszterének.
Azonban később kiderült: az ikon lopott volt, ráadásul nem is akárhonnan származik, hanem a korábbi orosz-ukrán harcok frontvonalában fekvő kelet-ukrán városból, Luhanszkból.

Ezt a tényt ráadásul nem egy tényfeltáró újságíró vagy egy idegen titkosszolgálat fedte fel, hanem a SRNA, a boszniai szerbek hivatalos hírügynöksége. Ők ugyanis az ajándékozás napján rövid cikket és több fotót közöltek az ikonról, megemlítve, hogy azt Luhasznkban „találták” és van rajta egy pecsét – írja a hírről szintén beszámoló 444.hu.
Luhanszkot 2014 óta oroszbarát szeparatisták uralják és feltételezések szerint
Az oldal mindezek tetejébe még egy fotót is közzétett, amin maga a pecsét is látszott, és a felirata szerint igazolta, hogy
Ukrajna boszniai nagykövetsége két nappal később már hivatalos tiltakozó levélben kereste meg a bosnyák külügyet, az ikon eredetének tisztázását követelve.
Azt, hogy a lopott tárgyról van szó, az oroszok sem igyekeztek cáfolni. Az orosz külügyminisztérium szombaton ugyanis közleményben tudatta, hogy a Lavrovnak ajándékozott ikont visszaküldik Boszniába, hogy az ajándékozók az Interpol segítségével „tisztázhassák annak eredetét”.
Nyitóképünkön Milorad Dodik, a boszniai háromtagú államelnökség szerb tagja üdvözli Szergej Lavrov orosz külügyminisztert Szarajevóban 2020. december 14-én. Forrás: MTI/EPA/Fehim Demir