Tömeges antigén koronavírus-tesztelésbe kezdett Szlovénia keddtől, a programban tizenhárom város vesz részt országszerte, de van ahol csak a jövő héten indítják el tesztelést – közölte az RTV szlovén közszolgálati televízió kedden. Bár a kormány korábban arról tájékoztatott, hogy 1,5 millió tesztet rendelnek, első körben csak félmillió teszt elvégzését tervezik a kétmilliós országban. A legnagyobb érdeklődés Ljubljanában van, ahol már reggel nyolc óra előtt hosszú sorok kígyóztak a tesztállomások előtt, és két órát is vártak az emberek a mintavételre. Azokra előjegyzés nélkül, bárki jelentkezhet, az eredményt pedig 15 percen belül kézhez kapják.
Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint hétfőn 1474-gyel, 107 774-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 39 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2418-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1261-en vannak kórházban, 207-en intenzív osztályon. A pozitív tesztek aránya 25,6 százalék. Az elmúlt egy hétben átlagosan 3,7 százalékkal csökkent a fertőzöttek száma, az azt megelőző héthez képest. A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 1595 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 197 323-at. Az elmúlt napon 71 beteg halt bele a fertőzés következményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3328-ra emelkedett. Kórházban 2895 beteget ápolnak, közülük 294-en vannak lélegeztetőgépen.