Kritikus szakaszba léptek a Brexit utáni tárgyalások

2020. december 07. 19:58

A brit kormányfő és az Európai Bizottság elnöke szerint „nincsenek meg a megállapodás feltételei”.

2020. december 07. 19:58
null

Boris Johnson és Ursula von der Leyen szerint még mindig nincsenek meg az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodás feltételei, de a két vezető valószínűleg személyesen vitatja meg a továbbiakat a következő napokban.

Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója arra figyelmeztetett, hogy „nem tudja garantálni” a kereskedelmi megállapodás létrejöttét az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, ugyanis továbbra is jelentős nézetkülönbségek vannak a fennmaradó kulcsfontosságú témaköröket illetően - írta diplomáciai információkra hivatkozva hétfőn a Financial Times brit üzleti napilap.

Barnier a felek közötti jövőbeni kapcsolatrendszer feltételeiről folyó tárgyalások során elért eredményekről a tagállamok képviselőinek és az Európai Parlament illetékeseinek tartott beszámolót hétfőn. A zárt ajtók mögötti megbeszélésen a főtárgyaló a továbbra is kérdéses témakörök között elsősorban az egyenlő versenyfeltételeket, a megállapodás jogi betartatásának módozatait és a halászat szabályozásának ügyét említette. Elmondta, hogy a brit delegációval folyatott előző napi, nagyjából 10 órán át tartó tárgyalás nem eredményezett áttörést a felsorolt témák egyikében sem.

A halászattal kapcsolatban külön megjegyezte: annak ellenére, hogy a tárgyalók éjfélig dolgoztak, további nehézségek állják útját a megegyezésnek.

A beszámoló szerint Barnier kiemelte: London továbbra is ellenáll Brüsszel azon követeléseinek, hogy az európai vállalatoknak lehetősége legyen a brit bíróságok előtt keresetet indítani, amennyiben az Egyesült Királyság megszegi kötelezettségvállalásait az egyenlő versenyfeltételeket illetően. Az EU továbbra is egyértelmű garanciákat kér arra vonatkozóan is, hogy a szerződés állami támogatások felhasználására vonatkozó korlátozásai végrehajthatók lesznek, többek között az illegális támogatások visszatérítésének biztosításával. Barnier szerint ez főként olyan ágazatok számára jelent problémát, mint az energiaszektor és a légiközlekedés. Brüsszel az egyoldalú fellépés jogi garanciát is rögzíteni szeretné az Egyesült Királyság uniós piacra jutásának korlátozása érdekében olyan esetben, ha a szigetország megsértené az egyenlő versenyfeltételeket – közölték.    

Az EU továbbra is készen áll arra, hogy tisztességes, fenntartható és kiegyensúlyozott megállapodást érjen el.

Most London feladata, hogy válasszon a pozitív végeredmény, illetve az egyezség nélküli kimenetel között – idézett egy, az ülés részleteit ismerő diplomatát a brit napilap. Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

Boris Johnson korábban október 15-ét jelölte ki a megállapodás határidejéül, azzal az érvvel, hogy annál későbbi időpontban nem lát esélyt a kétoldalú szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttére. A több mint másfél hónapja lejárt határidő óta is azonban több tárgyalási fordulót tartott a brit és az uniós küldöttség Londonban és Brüsszelben felváltva. A szabadkereskedelmi megállapodás elmaradása azt jelentené, hogy Nagy-Britannia és az EU közötti kereskedelem januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kétoldalú kereskedelmi forgalomban.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Newman
2020. december 10. 18:03
JAA PEDIG DEE!!! :))
scion
2020. december 08. 08:11
just leave already!
szandi-mandi
2020. december 08. 07:15
A brexit valóban sorvezető lehet a későbbi kilépésekhez. Meg tanulság is. Sajnos a britek rosszul, naivan álltak hozzá. Indulásként valamilyen jogcímen hatalmas kártérítési igénnyel kellett volna kezdeni, amiből lehet alkudni. Időközben pedig az USA-val és Kínával, + brit nemzetközösséggel gyors, látványos, akármilyen megállapodásokat kötni, hogy az EU-nak kelljen kapaszkodni, vagy már az elején ejteni a megállapodást. A britek fontos öt évet vesztettetek a felkészülés helyetti időhúzással.
toef36
2020. december 07. 21:48
Barnier alkalmatlan az EU képviseletére! Káros!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!