A volt republikánus képviselőt tavaly tavasszal nevezte ki Donald Trump amerikai elnök a DNI élére. Mint írta: „mára Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést az Egyesült Államok számára és a legnagyobb fenyegetést a világban a demokrácia és szabadság számára a második világháború óta”.
Ratcliffe szerint a kínai cégek stratégiája azt célozza, hogy ellopják az amerikai vállalatok szellemi tulajdonát, lemásolják azt, majd átvegyék a helyüket a globális piacon. Azzal vádolta a kínai vezetést, hogy „amerikai védelmi technológiákat lopott, hogy ezzel segítse Hszi Csin-ping kínai elnök agresszív hadseregfejlesztési terveit.”
A DNI vezetője hozzátette, hogy a kínai hatóságok attól sem riadtak vissza, hogy a saját hadseregük tagjain kísérletezzenek „biológiailag felerősített képességű katonák létrehozása reményében”.