Észak-Korea megdühödött Dél-Koreára

2020. december 09. 07:18

Szöul ugyanis „arcátlanul” kétségbe vonta, hogy nincs északon fertőzött.

2020. december 09. 07:18

Észak-Korea megdühödött Dél-Koreára, mert az kétségbe vonta, hogy egyáltalán nincs északon koronavírus-fertőzött, és az „arcátlan” kijelentés következményeire figyelmeztetett – adta hírül szerdán a dél-koreai sajtó.

Dél-Korea külügyminisztere még szombaton nyilatkozott úgy, hogy „nehéz elhinni” Észak-Korea vírusmentességét, már csak azért is, mert a kommunista ország minden erőfeszítést megtesz a járvány megakadályozására. 

„Sohasem fogjuk elfelejteni szavait, és drágán megfizethet értük!” – áll abban a nyilatkozatban, amelyet az észak-koreai hírügynökségen keresztül jelentetett meg Kim Jo Dzsong – Kim Dzsong Un – húga azzal vádolva a dél-koreai külügyminisztert, hogy kijelentései a két Korea közti feszültség élezését célozzák. Észak-Korea mindezidáig hivatalosan nem ismert el egyetlen fertőzést sem, csak annyit közölt, hogy van több ezer „gyanús eset”.

Ami Dél-Koreát illeti, szerdára 686-cal emelkedett a fertőzöttek száma, ami a második legnagyobb napi növekedés január, a ragály megjelenése óta. A járvány miatt ugyanakkor mindössze négyen haltak meg 24 óra alatt, eddig összesen 556-an az 51 millió lakosú országban.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. december 09. 09:01
A szokásos...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!