Afro-amerikai tábornok kerülhet a Pentagon élére

2020. december 09. 07:16

Joe Biden várható amerikai elnök kedden bejelentette, hogy Lloyd Austin nyugalmazott tábornokot fogja jelölni a Pentagon élére.

2020. december 09. 07:16
null

Első ízben afro-amerikai védelmi minisztere lehet az Egyesült Államoknak: Joe Biden várható amerikai elnök kedden bejelentette, hogy Lloyd Austin nyugalmazott tábornokot fogja jelölni a Pentagon élére.

Az immár 67 éves Austin felügyelte az amerikai haderőt a közel-keleten az előző elnök, Barack Obama hivatali idejében. Négy évtizeden át volt katona, és 2016-ban szerelt le, mindössze négy éve, ami akadályozhatja, hogy a kongresszus megszavazza kinevezését. A szabályok szerint ugyanis polgári személynek kell a védelmi miniszternek lennie, vagy, ha szolgált a jelölt katonaként, akkor legalább hét évvel korábban meg kellett válnia az egyenruhától, hogy a Pentagon élére kerülhessen.

A kongresszus azonban tett már kivételt. Négy éve, Jim Mattis – Donald Trump elnök első védelmi minisztere – esetében eltekintett a legalább hétéves szünettől. Sok amerikai politikus úgy véli, hogy Austin esetében hasonlóan alakul a kinevezés, ám vannak kétkedők is, mi több, Joe Biden pártjában is ellenzők, például Richard Blumental demokrata párti szenátor, aki közölte, hogy minden tisztelete Austiné, de nem fogja támogatni a kikötés mellőzését, Elissa Slotkin – ugyancsak demokrata – kongresszusi képviselő pedig a hadsereg feletti civil ellenőrzés szándékának megerősítését akarja hallani Biden kormányzatától, mielőtt eldönti, eltekint-e a hétéves kitételtől.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2021. január 12. 20:38
Nem vagyok rasszista, tőlem egy hupikék törpe is felvehető a Pentagon élére
pacal
2020. december 09. 13:49
a gyapot meg ottrohad a földeken?!!!
lendvaiildiko
2020. december 09. 12:35
térdelni kell-e majd?
luisbathhelena
2020. december 09. 09:19
Nem értem mi ez a jobboldali elhajlas. A néger már rég nem elég. Miért nem AIDSes rokkant transzvesztita nő? Esetleg laktovegetarianus munkanélküli biciklisfutar?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!