A holland kormány bocsánatot kért a transzneműektől

2020. december 01. 15:05

Egy korábbi törvény a sterilizáció feltételéhez kötötte a transzneműek nemváltásának jogi elismerését az országban.

2020. december 01. 15:05
null

Sander Dekker jogvédelemért felelős holland miniszter, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nevű konzervatív-liberális párt politikusa szerint a törvény megnehezítette a transzneműek életét, mivel lehetetlen dilemma elé állította őket: nemük hivatalos elismerésére csak úgy kerülhetett sor, hogy előzőleg le kellett mondaniuk a gyermekvállalásról. Ingrid Van Engleshoven oktatási miniszter véleménye szerint a jogszabály a transzneműek társadalmi elutasítását szimbolizálta.  A kérdéses jogszabály 1985-től egészen 2014-ig volt érvényben, egy a transzneműek jogait védő holland szervezet, a Transgender Collective szerint, mintegy 2000 embert érintett.

A civil szervezet 2019-ben indított kárpótlás igénylésére irányuló pert a holland kormánnyal szemben, arra hivatkozva, hogy a törvény megsértette az Európai Ember Jogi Egyezményt. A szervezet eredetileg azt szerette volna, ha a kormány 20 ezer euró kártérítést ítél meg minden olyan személynek, akiknek a beavatkozáson túl kellett esnie. Azonban a holland vezetés szerint a szóban forgó jogszabályt, csak 2008-tól tekintik jogsértésnek az EU-ban, így végül 5 ezer euró kártérítésről döntött minden sértett számára. A kárpótlás kifizetésének folyamatáról és részleteiről jövő évben dönt a holland kormány.

(MTI)

Címlapfotó: egy résztvevő a 2018-as Budapest Pride felvonuláson. Illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saksafar
2020. december 02. 16:41
Ez valóban nagyon fontos volt. Én alanyi jogon mindegyiknek kiutalnék pár millió Eurot, csak úgy, mert jár, mert miért ne, szabadon választott okból. Hülye egy világban élünk, az biztos.
Válasz erre
0
0
ujujuj
2020. december 02. 09:32
Jó látni, hogy a fontos problémák előbb-utóbb megoldódnak. Most már tényleg sehol nem jobb buzinak lenni,mint Hollandiában.
Válasz erre
2
0
Dénia
2020. december 02. 09:15
Legyen joga levágatni a pöcsét, meg átiratni a nevét női névre, de azért gyereket nemzeni is legyen joga utána :)
Válasz erre
0
0
Kettőazkilenc
2020. december 02. 01:50
Ha valaki transz akkor hogy a fenébe nemz gyereket? Ez olyan mint amikor a vegán steak-et szeretne enni?
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!