Így hatoltak be a tüntetők az örmény parlamentbe

2020. november 10. 13:36

A tüntetők feldúlták az épületet és Ararat Mirzoján házelnököt is megverték.

2020. november 10. 13:36
null

Ahogy korábban mi is megírtuk, megállapodást írt alá a hegyi-karabahi fegyveres konfliktus lezárásáról Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz államfővel. A hírre tüntetések kezdődtek Jerevánban, a tüntetők közül pedig több százan hatoltak be a parlament épületébe, ugyanis megadásként értékelték Pasinján bejelentését a békéről.

Az örmény kormányfő mikroblogján közölte, hogy a tüntetések résztvevői megverték Ararat Mirzoján házelnököt, akit jelenleg műtenek. Hozzátette, hogy Mirzoján élete nincs veszélyben. Mint írta, a mostani tüntetésekre válaszul saját híveit is mozgósítja. Az örmény védelmi minisztérium időközben közölte: tiszteletben fogja tartani helyi idő szerint kedd reggel 5 órától a tűzszüneti megállapodást.

Naira Zograbján, az ellenzéki Virágzó Örményország párt képviselője újságírókkal közölte: a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazzák, hogy a Pasinján által tett nyilatkozatot visszavonják. A Virágzó Örményország pártja 2006-ban alakult, és jelenleg a második legnagyobb frakcióval rendelkezik a parlamentben, 25 képviselője van a 132 fős törvényhozásban.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2020. november 10. 19:20
Egyéb se hiányzik, mint hogy hamarosan örmény meg azeri menekülteket simogathassanak a simogatók!
mokány
2020. november 10. 15:30
Örmények két pogány közt. A kisebbik rosszat választották.
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2020. november 10. 15:17
Őrjöngenek mert vesztésre állnak, de a sok hülyegyerek azért nem annyira kemény hogy beálljon önkéntesnek és menjen a frontra küzdeni az azeriek ellen. Inkább csak százan megverni egy védtelen embert, igazi cigánynép.
Locomotive
2020. november 10. 13:58
Gusztustalan egy népség, lássuk be, valószínűleg kibaszott büdösek is. Mindenesetre ez egy más világ, nem kell foglalkoznunk velük, kb. mintha egy 432553 fényévnyire lévő exobolygón élő népet figyelnénk... ki ne szarja le őket :DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!