Éjfélkor újra megerősítették, hogy az akció még mindig zajlik, a teljes szituáció továbbra is áttekinthetetlen. Éjféli megszólalásában Kurz kancellár hangsúlyozta: mindenki maradjon otthon, biztonságos helyen.
Határmenti ingázóktól megtudtuk: jelenleg az összes magyar-osztrák határátkelőn határzár van érvényben a tettesek mozgásának korlátozása érdekében. A rendőrség részéről ezt Karl Nehammer belügyminiszter éjjeli sajtótájékoztatóján is megerősítették.
Időközben kiderült: a Mariahilfer Straßén a korábbi hírekkel ellentétben nem történt túszejtés.
Az ORF2-ben folyamatosan nyomon követték az eseményeket, a behívott szakértő szerint a támadás, bár hétfő éjfélkor még nincs megerősítve annak iszlám fundamentalista gyökere, illeszkedik az elmúlt hetek európai terrorcselekményeibe. Hozzátette, hogy a nyolcvanas években volt utoljára hasonló merénylet Bécsben (1981-ben szintén zsinagóga ellen, 1985-ben a bécsi reptéren).
Sajtótájékoztatót tart a belügyminiszter és a bécsi rendőrfőnök
Karl Nehammer belügyminiszter és Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőnök hajnali egy óra körül közös sajtótájékoztatót tartottak. Nehammer hangsúlyozta, „sok év óta ez a legnehezebb nap Ausztria számára”, mivel olyan súlyú terrortámadás történt, amilyennel rég nem találkozhatott az ország. A belügyminiszter több sebesültről és több halottról is beszélt, bár az eddigi híradások egy elhunyt civilről szóltak. Változatlan a hajtóvadászat állása, összesen egy gépfegyverrel rendelkező terroristát sikerült a rendőröknek megölni, és legalább egy tettes továbbra is menekülőben van. Nehammer arra kéri a bécsieket, hogy akinek ez munkája révén nem lehetetlen, maradjon otthon, aki pedig mégis kilép az utcára, az kerülje a belvárost. A kancellár és a bécsi polgármester megegyezése nyomán holnap Bécsben nem kötelező iskolába menni. A belügyminiszter világossá tette azt is: „Aki közülünk egyvalakit megtámad, mindannyiunkat támadja meg.”
A rendőrség arról tájékoztatta a sajtót, hogy a Cobra különleges bevetési egység 150 rendőrén kívül további száz rendőrtiszt és számos rejtett járőr járja a várost, és a helyszíneken van az alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal is. Ausztria külső határain a legnagyobb szigorral zajlik az ellenőrzés. Pürstl rendőrfőnök beszámolt arról, hogy egy rendőrt lőtt sebbel éppen kórházban műtenek, számos rendőrnek pedig továbbra is a belvárosban tartózkodó civilek védelme a feladata, amit nehezít az is, hogy az állami operaház és az Akademietheater is nyitva voltak az este.

Terrorszakértő: az elkövetési mód a dzsihadista csoportokra jellemző
Nicolas Stockhammer terrorszakértő az ORF-nek úgy nyilatkozott: a bécsi terrorcselekmény a Mumbai-sémát követi, azaz legalább két elkövetőcsapat egy időben, különböző helyeken aktív, hogy a lehető legnagyobb pánikot és ijedtséget keltsék. Bár tények nem állnak a rendelkezésére, Stockhammer úgy látja, hogy ez az elkövetési mód a dzsihadista csoportokra jellemző, így a támadást is ennek a világnak a számlájára írja.
Harald Sörös, az osztrák belügyminisztérium szóvivője hajnali 2 óra után úgy fogalmazott: egyáltalán nem megítélhető a továbbra is menekülő tettesek tartózkodási helye, és erről adatokat sem tudnak szolgáltatni.
Hajnalban meghalt egy újabb sebesült
Michael Ludwig bécsi polgármester közölte: hajnalban sérüléseibe belehalt egy hölgy, így a terrortámadásnak már két halálos áldozata van. További hét személy súlyos állapotban van kórházban. A rendőrség által ártalmatlanított tettesről azt mondta: gépfegyverén kívül pisztoly és machete is volt nála. A nyomozóknak időközben határozott gyanújuk van a tettes származása tekintetében, ezt azonban Ludwig egyelőre nem kívánja elárulni.
Reggeli sajtótájékoztató: a helyzet nem javult
Karl Nehammer belügyminiszter valamivel reggel hat óra után adott sajtótájékoztatót, melyen beszámolt a terrorhelyzet kisebb változásairól. Sérüléseibe belehalt az éjjel még egy személy, így összesen három halálos áldozata van a terrorcselekménynek. A rendőrség által lelőtt tettesről megállapították, hogy iszlamista terrorista, kapcsolatainak feltérképezésre pedig folyamatosan zajlik. A bécsi belváros továbbra is le van zárva, és a kormány kérése sem változott: a bécsiek maradjanak otthon, ha tehetik; ha erre nincs lehetőségük, kerüljék a továbbra is lezárt belvárost; és a gyerekeket se vigyék iskolába, a mai napra a városban feloldották az iskolakötelezettséget.
Franz Ruf, Ausztria karhatalmi erőinek főparancsnoka azt a tájékoztatást adta, hogy a lakosság több, mint 20 ezer helyszíni amatőr videót küldött a nyomozóhatóságoknak a terrorcselekményekről.