Ezzel kapcsolatban Jens Spahn kiemelte, hogy sok jogi kérdést kell még tisztázni, de a gyorsaság is fontos. Ezért a berlini vezetés „nagyon-nagyon erős” nyomást gyakorol a bizottságra, hogy mihamarabb véglegesítsék a szállítási keretszerződést. „Német egészségügyi miniszterként nehezen tudnám megmagyarázni, hogy miként fordulhat elő, hogy egy Németországban gyártott oltóanyagot hamarabb vetnek be a világ más térségeiben, mint idehaza” – fogalmazott a politikus. Kiemelte, hogy a BNT162b2 elnevezésű oltóanyag az előzetes hivatalos, független vizsgálati eredmények alapján igen hatékony. A szezonális influenza elleni oltások rendszerint a beoltottak 50-60 százalékát védik meg a fertőzéstől, a Pfizer és a BioNTech SARS-Cov-2 elleni oltásának hatékonysága viszont 90 százalék felett van az előzetes kísérleti eredmények szerint. Ugyanakkor az adatok nem véglegesek, mert az anyag tesztelése még nem ért véget. Azonban az eredmények így is nagyon biztatóak, hiszen legalábbis a mai állás szerint az jelentik, hogy „az emberiség történetében most jutunk a leggyorsabban oltóanyaghoz egy új vírus ellen”. „Némi büszkeséggel tölt el, hogy egy általunk (a szövetségi kormány által) támogatott német cég ennyire élen jár a kutatásban” – mondta Jens Spahn.
A Pfizer és a BioNTech hétfőn jelentette be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el. Mint írták, folytatják a munkát és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration – FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához (Emergency Use Authorization - EUA). Tájékoztatásuk szerint idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2-ből.
A fejlesztés eredménye „az innováció, a tudomány és az egész világra kiterjedő együttműködés győzelme” – idézték a közleményben Ugur Sahint, a BioNtech Törökországban született társalapító-vezérigazgatóját, aki bevándorlóként érkezett Németországba. Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott mainzi BioNtech és a New York-i központú Pfizer Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja a világjárvány első heteiben kezdődött.