Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az egyik helyi cég egy, a járványtani előírásoknak megfelelő konténert bocsátott az intézmény rendelkezésére, írja a Főtér.
Nagyszebenben annyira berobbant a koronavírus-járvány, hogy már a város anatómiai patológiai intézetének halottasháza is betelt, írja a Főtér. Az egyik helyi cég egy, a járványtani előírásoknak megfelelő konténert bocsátott az intézmény rendelkezésére. A továbbiakban itt tárolják majd a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt páciensek holttestét. A megyében annak nyomán vált kritikussá a helyzet, hogy az elmúlt héten olyan napok is voltak, amikor tízen vagy tizenöten hunytak el a kór szövődményeiben.
A probléma másik oka, hogy az intézménynek otthont adó épület – amelyben az igazságügyi orvostani intézet is működik – meglehetősen szűkös, a halottasház kapacitása 10-12 fő.

(Főtér)