Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Furcsa és ijesztő jelenség.
Ismert, Dániában 17 millió nyércet kell elpusztítani, mert koronavírusosak lettek, és a betegség egyik mutációja az emberre is átterjedt. Egyes szakemberek attól tartanak, hogy a készülő vakcina sem lesz ellene hatásos.
Bár leölni sem könnyű ennyi állatot, úgy néz ki, eltemetni sem: a nyérceket Holstebro katonai bázisán ásták el egy méter mélyre, de az oszlás közepette fejlődő gázok miatt felpuffadt állatok héliumos lufikként a földfelszínre lebegtek fel, és most a sírjukból feljött nyércekként fekszenek szabadon – számol be a dán közszolgálati média nyomán a Telex.
A jelenséget az állatok elhantolásáért felelős rendőrség is megerősítette, a biológiai folyamatot Thomas Kristensen rendőrségi sajtós magyarázta el a médiának. „Egy méter föld az nem egyszerűen egy méter föld. Azon is sok múlik, miből van. Ezért történik most ez” – mondta a sajtós hozzátéve, hogy most 2,5 méter mélyre temetik vissza az állatokat.
A területet őrzik, és hamarosan el is kerítik a fertőzésveszély miatt, még ha az csekély is. Az állatokat a temetés előtt fertőtlenítették, és mésszel borították be. A rendőrség nem tudja kizárni, hogy újból megtörténhet a jelenség.