A nürnbergi per precedensteremtő volt a nemzetközi jog történetében is, hisz korábban a hasonló bűntettekért az adott országok törvényei adta keretek között szolgáltattak igazságot.
A náci Németország háborús bűnösei esetében többdszörösen is problematikus volt a felelősségre vonás 1945 őszén. A szövetségesek a jogi akadályok elhárítása végett 1945 augusztusában kiadták a Londoni Chartát, mely a büntetendő cselekményeket négy kategóriába sorolta: béke elleni, emberiesség elleni, háborús bűntettek, valamint az előző három elkövetésére irányuló összeesküvés. Az eljárás ezen vádakra épülve indult meg, bár aránylag kevés személyt sikerült vád alá helyezni, hisz ekkora a legtöbb náci vezető (köztük a per egyik elítéltje, Martin Bormann) már vagy halott volt, vagy elmenekült Dél-Amerikába.
A „nürnbergi elvek" alapján a második világháborút követően még egy pert rendeztek. A Tokióban létrehozott Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék 1946. május 3. és 1948. november 12. között huszonnyolc magas rangú és rendfokozatú japán politikus és katona felett ítélkezett. A perekben hét halálos ítéletet hoztak, és nem mentettek fel senkit, így a nürnbergi per ennél jóval „enyhébbnek” számított.