Dzsihadista merénylő volt a luganói késes támadó

2020. november 25. 12:40

A svájci hatóságok terrortámadás gyanújával kezdtek nyomozni.

2020. november 25. 12:40

Dzsihadista merénylőként azonosították a svájci hatóságok azt a nőt, aki késsel megtámadott egy másikat, egy harmadikat pedig torkon ragadott a svájci Ticino kantonbeli Lugano egyik áruházában kedden. A rendvédelmi szervek terrortámadás gyanújával kezdtek nyomozni az olasz nyelvű déli kantonban elkövetett késelés ügyében.

„A dzsihadista támadó több, 2017-ben lefolytatott nyomozásból már ismert volt a szövetségi rendőrség számára” – közölte a hatóság a Twitteren. A 28 éves tettest járókelők tartóztatták fel a rendőrség kiérkezéséig, amely őrizetbe vette. A támadás során a nő azt kiabálta, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez tartozik – közölte a svájci média szemtanúkra hivatkozva. Az egyik áldozat súlyos, de nem életveszélyes sebesülést szenvedett, a másik csak könnyebben sebesült meg. A nemzetközi katonai műveletekből kimaradó Svájcot eddig elkerülték az olyan jellegű terrortámadások, mint amelyek Franciaországot és Németországot az EU külső határainak megerősítésére ösztönözték. Párizsban, Nizzában és Bécsben iszlamista merénylők nyolc embert öltek meg egy hónap alatt. A svájci hatóságok több száz olyan helyi lakost azonosítottak, akik közbiztonsági fenyegetést jelenthetnek, és olyan szélsőségeseket, akik jártak háborús övezetekben. A Zürich melletti Winterthurban novemberben két férfit letartóztattak azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a bécsi merénylővel, aki november 2-án négy embert ölt meg.

Szeptemberben ötven hónapi börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, akit a helyi média „Winterthur emírjének” nevezett és a leghírhedtebb svájci iszlamistaként jellemzett az Iszlám Államhoz fűződő kapcsolatai miatt. A rendvédelmi szervek beszámolója szerint a szeptemberi támadásban, amelyben egy portugál férfit öltek meg a nyugat-svájci Morges városában, továbbra is terrorizmus gyanújával nyomoznak. Az üggyel kapcsolatban egy svájci török állampolgárt letartóztattak.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eden77
2020. november 25. 13:40
Aszittem széljobbos....
Kanóc
2020. november 25. 13:15
Nahát, ki hitte volna...
olajfa1
2020. november 25. 13:02
Mindez azért, mert a svájciak nem hajlandóak önként és dalolva az arabok közé migrálni és önként és dalolva otthagyni a szegény halmozottan hátrányos helyzetű békés migránsoknak a sok száz éves kutúrájukat, és anyagi javaikat...
Hétszűnyű Kapanyányi Monyók
2020. november 25. 12:53
Soros György személyesen képezte ki. Az öreg mesterien bánik a késsel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!